2007. március 28.

2007 március 28. | Szerző: katha |

            Hallgattam megint. Sokáig. Egyszerűen legyalultak a napok. Éppen Indie Arie Ready for Love c. dalát hallgatom, azt hiszem kettőszázhatvanötödjére. Lefordítottam magyarra. Nem nagy művészet. Csak jól át kellene dolgozni, hogy „ehető” legyen. Na ehhez viszont most nincs hangulatom. Remélem hétvégén már lesz.
             Költözik a macsek. Remélhetőleg olyan emberhez, aki imádni fogja. Jó esélye van. Nálunk sokat van egyedül. Ráadásul egyre csúnyábban köhögünk miatta. A doki szerint valami allergia. Hát ez gáz. Csípem a kiscsávót. Bár, be kell vallanom, hogy a hajnali 5-kor rendezett randalírozásai nem fognak hiányozni. Sőt! Pokolian elegem van már belőle.
      Napok óta lázas vagyok. Megint. Pénteken a szakadó esőben jól eláztam, a cipőmben tucsogott a hideg víz. Útálom! Előtte, szerdán pedig csonttá fagytam a temetőben. Szóval örökké fázom, meg folyik az orrom.
        A sárkányom élénk. Gyakran kirepül, éjszakákon át távol jár. Ki tudja merre? Talán társat keres, vagy már talált? Hiszen itt a tavasz!
        Tegnap reggel az első kávém kortyolgattam, egy szál bugyiban meg trikóban az ágy szélén üldögélve. Még csend volt, csak ébredeztek a zajok körülöttem. Az ablakon pedig bekukucskált a napsütés. Kicsit vöröses árnyalatúra festette az üveget. De csak a szélét. Mintha bocsánatot kérne az illetlenségért. Boldoggá tett. Arra a néhány pillanatra elszálltak a gondolataim, és a fáradság. Így lenne jó mindig. Bár a fene tudja… Ha mindig ilyen állapotba lennék, talán elfelejteném értékelni, sőt észrevenni ezeket az apró csodákat. Így minden marad a régiben.
         Már más zene szól. Egy nő énekel. Mesésen szép a hangja. Keleti zene szól és énekel. Varázslatos! Egy kedves barátnőm küldte át ezt a számot – 13 másikkal együtt. A lánya erre táncolt. Hastáncos. Irigykedem. Mindig is szerettem volna megtanulni. Úgy érzem az én világom a fátyol meg a csípőkendő. Csak bátorságom nincs elmenni oktatásra. Talán félek, hogy kinevetnek, vagy nem is tudom mitől. Lökött vagyok. Hmmmm….. bár azt vallom, soha ne mondd, hogy soha… Nem igaz?
           Az utóbbi két hét elég sok változást hozott az életembe. Letisztult néhány fontos dolog. Megfejtettem a nagy talányokat. Na jó, nem az összest, de legalább kettőt!
           Elhunyt a bátyám anyósa. Nem álltunk túl szoros kapcsolatban. De ismertem őt gyerekkorom óta. Tehát közel 26 éve. Nagyon beteg volt, túl 7 szívrohamon. Eddig bírta. Talán jobb neki így, és a családjának is. Azt hiszem Isten két legkegyetlenebb büntetése az, ha egy szülő temeti a gyerekét, vagy ha végig kell nézni, szerettünk kínlódását a halálig. Borzalmas átok ez azt hiszem. Emlékszem hányszor kívántam anyukám halálát mikor azt hallgattam éjnek évadján, hogy vinnyog a fájdalomtól, mert hat az orvosság, vagy amikor darabokban köpte ki a tüdejét a tenyerembe. Borzalmas. De igaz. Ahogy az is, hogy azt kívántam legyen vége. Utána meg lelkiismeret furdalásom volt, hogy milyen aljas ember vagyok a gondolataim miatt. Valaki nagyon unatkozhat fent az égben azt hiszem…
         Jól elkalandoztam. A halálesetből, ami számomra igazán lényeges az az, hogy közel hozta a családot újra. Évek óta alig -alig hallottam a tesóm és családja felől. A gyerekei felnőttek, családot alapítottak. Van köztük egy alig 8 hetes kis istennő is. Megláttam és elolvadtam tőle! Fogtam a karomban és néztem, ahogy alszik. A kötött kis együttesből szinte csak a pisze orra és a pálcika vékony kis ujjai látszottak ki. Ilyenkor szeretem őket a legjobban. Tökéletesek! Finom, meleg tej illatot árasztott és nyugalmat. A sok fekete ruhás ember közt, a fájdalomban ő volt az egyetlen, aki ragyogott. Ártatlan nyugalmat és szépséget adva mindenkinek. Talán így könnyebb volt elviselni a gyászt és az ürességet, amit a halál maga után hagy.
          A családunkban az a szokás, hogy virrasztják az elhunytat. Biztosan máshol is van így. Sőt az is biztos, hogy sokan úgy gondolják ez elavult baromság. Lehet. De hagyomány. Ráadásul élő hagyomány. Ugyan, úgy ahogy a kisbabának szenes vizet készítenek a szemmel verés ellen. No ott tartottam, hogy virrasztás. Ez úgy zajlik, hogy esténként összegyűlnek az elhunyt szerettei, hozzátartozok, barátok és ismerősök. Beszélgetnek szinte reggelig. Persze van kaja meg pia. De nincsenek részeg emberek és nincs hangoskodás. Csend van és bánat. Ez a temetés napjáig folyik. Szerintem kegyetlenség. Annak, aki tartja. Az anyagi csődről nem is beszélve.
         Mi is ott voltunk esténként a bátyáméknál. Mint már írtam ezer éve nem láttuk egymást. Jaj el sem tudom mondani milyen boldoggá tett, hogy átölet! Éreztem az örömét, és láttam apukám szemében az örömet, hogy végre együtt vagyunk. Szóval visszakaptam a bátyám és a családját.