Megint jól elkavarodtam. Érdekes, amikor megígérem, hogy folytatom a bejegyzést, mindig elveszek valahol. Így nem ígérgetek többet.
Vagyok. Olvasok sokat elsősorban itt a blogokat. Háááát… elég vegyesek az érzéseim.
Butaság, de azzal kezdődött, hogy megint előjöttek a rémálmaim. Örökké megálmodni a halált, és a betegséget meg a bajt nem jó dolog.
Aztán a napokban eljött hozzám egy angyal. Hófehér és fénylő és mosolygó meg minden. Egy villanásra emlékszem, és arra, hogy az arcáról patakokban folyt a vér. Vörösre festette a ruháját, a szárnyait. Beléivódott. Oly nagyon, hogy pillanatok múlva egy hatalmas hollófekete angyal nézett rám. Csak állt. A szeme olyan földbarna, meleg és mély. A másik szeme pedig… Nem volt sehol. Csak egy üreg nézett rám. Felemeltem a kezem, és néztem, ahogy a vére folyik végig az ujjaim begyéről a kézfejemre és a karomra.
Felfogtam, egyszerűen kivájtam egy angyal szemét. No és ekkor felriadtam.
Hát, ennyi volt. Utána kezdtem írni.
Ma délután eszkábáltam egy versikét. No azt most ide biggyesztem.
Őrizzék angyalok ma az álmunk!
Pici és buta mese
Jeleket rajzolt a földre az ég.
Rögök közé rejtett titkos szavakat,
Álnok tündék vad igézetét
S, az ember jussát és végzetét.
A nappal fénye kacéran sétált
Érintett, elvett hisz akart
Az óriások térdre borulva kántáltak
Míg a csend örökre darabokra nem szakadt
Káosz született e földön
Mikor ember vájta angyal szemét
A kővé dermedt sárkányok sírtak
Így vette kezdetét a vég.
Ekkor hatalmas Istenek léptek elő,
Igéztek holnapot és csalárd reményt
És a népek mind, mind hittek nekik
Így történt mindez a kezdetek kezdetén
Tűzmadarak szálltak az égre
S, nászukból született új fény
Testük lángolva szórta az áldást
Így kapott esélyt ember és varázslény.
Lassan szelídült mesévé a történelem
Angyal, óriás ma már csak szóbeszéd
S, bár jeleket rajzol a földre az ég
Rögök, közé hiába rejt titkos szavakat
A sárkányok könnye ma már csak egyszerű eső
A tűzmadarak, elhamvadtak rég.