2007. április 7.

2007 április 7. | Szerző: katha |

 

            Hosszú volt ez a hét. Most meg itt az ünnep. Nem vagyok egy mulatozós típus. A Húsvétot pedig kifejezetten útálom. Nekem mindig egy jászol ugrik be, ahol vérző nyakú bárányok hevernek. Talán tényleg itt tartunk. A környék ilyenkor tele van merev részeg férfiakkal. Undorító! Szót se róla többet.

            A sárkányom vedlik. Foltokban hullnak a pikkelyei. Érdekes látvány, meg kell hagyni. A napokban tetőzött bennem a stressz. Nincs mit mesélni erről. A hétköznapok leigáztak. Kimondtam olyat, amit talán nem lett volna szabad. Nem, nem! Rosszul fogalmazok. Azt, hogy kimondtam nem bánom, csak azt, ahogy. Amikor kitörtek belőlem a szavak, egy pillanatra úgy éreztem a sárkány ágaskodva, üvölt bennem. Elöntött a tűz. Izzott, majd lángolt bennem minden érzés. Aznap persze sírtam, és dühöngtem. Legalább is azt hittem. De ez nem düh volt, hanem csalódottság. Valakiben csalódtam megint. Talán ő is bennem. Biztosan így van. De megbékültünk. Tovább léptünk. Én igen. Remélni tudom, hogy ő is.

               Túl vagyunk megint egy temetésen. Reménykedem, hogy jó hosszú ideig ez volt az utolsó. A jövő hónapban egy esküvő vár ránk. Ezt viszont nagyon, nagyon várom. Volt egy rossz álmom a menyasszonnyal kapcsolatban. Vele és a jövendőbelijével, meg egy közös barátunkról. Nem emlékszem pontosan, hogy mit is álmodtam. Csak az érzéseimre, a félelmemre és arra, hogy valami sántít velük kapcsolatban. Olyan érzés ez, aminek nem lett volna szabad megszületnie bennem. Nem akarom elmondani a barátnőmnek. Csak féltem.

            Újra, egyre gyakrabban vannak rémálmaim. Talán jó, de nem emlékszem rájuk. Csak annyit élek meg, hogy verítékben úszva ébredek. Jó lenne tudni miért. Megint miért?

            Folytatom a „regénykémet”. Napok óta nem nyúltam hozzá. Tele vagyok képekkel. Ideje kiírni magamból a gondolatokat. Az eddigi reakciók: a verseid jobbak, meglepetés, öröm és döbbenet, vagy az, hogy folytasd! Meg az, hogy kib*** jó, hol a többi? No ennek elvileg örülnöm kellene. De mi van, ha ők elfogultak velem szemben? Mindegy. Folytatom, míg kedvem tartja. Egy kedves barátom szerint, aki jobban hisz abban, hogy képes vagyok megírni egy valamire való könyvet, mint én! Azt mondja, itthon nagyon nehéz valamire is jutni, de külföldön, a szemetet is el lehet adni. Ő mondta, aztán magyarázkodott, én meg nyerítettem a nevetéstől. Azt hiszem már ezért is, megéri folytatni. Nem? No majd az idő eldönti.

    „Olyan erők munkálkodnak, amelyekről a legtöbben közülünk nem akarnak tudomást venni… Asszonyi mivoltomban szólok, mert ez az asszonyok ideje, az asszonyok kora. Megvannak a magunk próféciái, s ezeket a dolgokat közhírré kell tenni.

Asszonyi mivoltunk teszi lehetővé a spirituális párbeszédet. Nem vagyok férfiellenes. A cselekvés férfidolog. A termelés férfidolog. De egyensúlynak kell lenni. Ha a szelíd belső hangra hallgatunk, akkor vagyunk kiegyensúlyozottak. De vigyázz! Két hang létezik; ez már csak így van. Hallgass mindig a jobbik hangra, arra, amelyik szelídebben szól. A másik sötét, megpróbál uralkodni, s olyan dolgokra rávenni, amely mérget táplál, önzővé akar tenni, s bánt. Mindenkinek, aki erre a világra születik, van egy feladata, s vannak bizonyos erők, amelyek útján vezérelik, hogy sikerrel járjon. Hogy ezt a feladatot legtisztábban kifejezésre juttathasd, ahhoz testileg és lelkileg együtt kell működni a szellemmel.”

Idős indián asszony, aki nem akarja megnevezni magát