2007. április 16.

2007 április 16. | Szerző: katha |

 

          Úgy volt, hogy ma nem is írok. Fáj a fejem, és nyűgös vagyok. Mégis itt ülök. Akkor viszont írok. Zenét hallgatok éppen,  Tribute to Kitaro Tiszta zene. Hegedű, pánsíp és dallam, no és minőség. Önmagáért beszél. Csodálatos! (és a klipp képei is)
            Reggel a munkahelyemen egy csokor orgona állt az asztalon. Mély lila és cirmos. Fenséges. Ledobtam a táskám és belefúrtam a fejem. Jó mélyen beszívtam az illatát és egy pillanatra, úgy éreztem, ott van velem anyukám. Azt képzeltem, hogy mellettem áll és megérint. A kedvenc színe a lila volt, és a kedvenc virága az orgona, no meg a jácint. Igazából, az összes virágot szerette. Én meg a kis zöld bódét a kőrúton. Az üzletét. Most nagyon hiányzik.

            Gyönyörű az idő! Mindenki papucsban, szandálban szaladgál. És végre mosolyognak az emberek! Ideje volt már nem? Sokkal könnyebb így elindulni reggel munkába. Talán nem csak én vagyok így ezzel. Bár, valami csendesen azt súgja bennem, hogy jó lenne megint hetekig nem kimozdulni. Tudom, hogy nem helyes, de az érzés, csábító.

            Azt hiszem, most befejezem. Talán megírom a Kilencedik álmot. De közel sem biztos. Ma semmi sem biztos.

            Most megyek és beállok a forró víz alá. Talán ellazít, és szebbé teszi a gondolataimat, és elmossa belőlem a hiány érzetét, egy kéz emlékét…

            Legyetek jók…