2007. április 22.
2007 április 22. | Szerző: katha |
Nos eltelt néhány nap megint. Jó érzés úgy ébredni, hogy kapok levegőt, és nem akarok megfulladni a manduláimtól. Piszkosul megfáztam. Akkor, mikor az apukám kórházba került a vírus miatt és itthon is mindenki 39 fokos lázzal feküdt, akkor bezzeg semmi bajom nem lett! Most meg? 23 fokos melegben kimentem papucsban, meztélláb kb. másfél órára, és tessék! Nesze nekem tavasz! Taknyom-nyálam egyben, ráadásul a mandulám akkora, mint az ölöm, és hogy jól érezzem magam, ingázok a mosdó meg a szoba közt. Csak azt nem tudom mi is, jön már belőlem?? No mindegy! Ez jutott.
Most tényleg gyönyörű az idő. 5 napja rostoklok a lakásba, remélem, ki tudok menni egy picit, sétálni végre. Megveszek érte!
Találkoztam kedvenc barátnőmmel, aki éppen férjhez menési mizériában szenved. Kaptam tőle nagyion kis pöpec meghívókat, illetve VIP jegyeket. Két hét és bekötik a fejét. Nagyon ráfér már a boldogság. Bár ez hülyeség, eddig is boldog volt a lelkem!
A sárkányom most megpihent. Napokon keresztül furcsán viselkedett. Rezgett minden körülötte és tüzet hagyott maga után bármerre ment. Gyakran álltam a lángok közt, éreztem a benne rejlő forróságot és a vágyat.
Amikor ide ültem, hogy írok azt hittem szómenésem lesz, de tévedtem. Nem nagyon akaródzik most. Valahogy nem akarom elveszíteni a gondolataim. Nem akarom, hogy megszülessenek. Biztosan más is van ezzel így. Van jó néhány ember, aki szinte megállás nélkül képes beszélni. Régebben azt mondták én is ilyen cserfes voltam. De ma már nem érzem szükségét. Lehet, hogy a blogom is egy -kétmondatosra fog fogyni?
Most éppen Kosheen-t hallgatok. Nem mai darab az, biztos, de szeretem.
Néha, mikor nem is várnánk, felbukkan a múlt. Vegyes érzéseket ébresztve. Az idő tényleg segít. Segít lehiggadni, és más perspektívába helyezni az eseményeket. A győzelmek és az elszenvedett vereségek, sérelmek már gyerekeseknek tűnnek. De egy biztos. Nem feledhetőek. Legalább is nem akarok felejteni. Hiszen erősebbé és kitartóbbá tettek. Akkor úgy éreztem a lelkem nagy része elpusztult, majd azt, hogy magával Istennel is képes, lennék szembe szállni. Ma is így gondolom. Az egy dolog, hogy valószínűleg beledöglenék. De ez nem számít. Az elveszett lelkem darabja helyére pedig új született. Nem tisztább. De talán jobb. Szeretném hinni, hogy így van. Azt írtam erősebb lettem, és bárkivel szembe szállnék. Igaz. De az is, hogy ma már félre állok. Nem hagyom magam provokálni, és nem ugrok fejest a kútba, ha valaki belesik. Csak olyanért, aki érdemes. Olyanért gondolkodás nélkül adnám az életem, ha kell szó szerint is. Ezzel azt hiszem ezzel sosem volt gondom. Talán ez volt az ami mindig bajba sodort, hogy hiszek az emberek tisztaságában. Még akkor is, ha az illető méltatlan rá. Persze én iszom a levét. Én szenvedem meg. Ez van.
Talán annyit változtam, hogy képes lettem nemet mondani. Olyan emberek kísérték az utam (és remélem, kísérik is) akik megmutatták milyen az, ha meghasonlok önmagammal, milyen az, ha olyan célért küzdök, ami sosem volt az enyém, és milyen az lemondani önmagamról. Tanultam harcot, küzdelmet és könnyet. Tanultam alázatot és azt, hogy minden olyan amilyennek először érzem vagy látom. Működnek az ösztöneim kő keményem. Csak én ezt átoknak éltem meg, vagy egyáltalán nem foglalkoztam ezzel.
Hálás vagyok a sorsomnak, hogy úgy alakul, ahogy. Tudom, hogy jó úton járok. Megtaláltam a helyem és a hitem ebben a világban. Tudom mi a célom, és azt is, hogy kitartó munkával el is érem. Nem csak önmagamért, hanem azokért, akiket hátra hagytam, akik számítanak rám és hisznek bennem.
Megértettem, hogy átlag embernek, annak a bizonyos szürke kis egérnek jó lenni. Mert annak társai és szerettei vannak. A felemelkedés egyetlen útja az alázat az iránt, amit csinálsz, vagy képviselsz, és persze a hit önmagunkban. Még akkor is, ha mások holtan szeretnének látni, és a sírodon ülnek tort, várva, hogy végre megérkezz.
Tudom, hogy nagy szavak. Azt is, hogy sokan nevetnek rajtam. Gyereknek tartanak és naiv kis libának. Hát nem édesek? Szeretem őket! Isten lássa lelkem szívemből! Azt is tudom, hogy még annyit, de annyit fogok pofára esni, hogy az kifejezhetetlen. De azt hiszem így van ez jól. Nem biztos, hogy fel tudok állni. Illetve fel tudok, csak nem azonnal. Na és?? Nem fogom a sebeim nyalogatva a saját önsajnálatomba és könnyeimbe fulladni. Sírdogálva, lehorzsolt térdel is lehet üldögélni és nézelődni, míg erőm nem lesz felállni nem igaz?
Így én azt mondom: Éljen az élet! Éljen a könny, a mosoly a szenvedély és a szerelem! Csak a taknyot hagynám ki, Isten uccse!
Na ideje lelőni magam. Van elég dolgom, azt hiszem. Szeretnék varrni, mert a Nő sosem készül el. Meg olvasnom is illene, és persze ellátni a családot meg magamat. Írni is kellene a tovább az egy vízköpő álma blogomba. Sajnos elég kevés a visszajelzés. Így nehezebb. De nem adom fel. Folytatom! Itt az Isten kárhozata /A kilencedik álom/
Van jó hírem is! A filmes blogom felkerült a NlCafe főoldalára. A szórakozzunk rovatban. Igaz egyelőre csak ennyi jelenik meg Tipp: Még több filmkritikát olvashatsz a Nők Lapja Cafe Így látom én a filmeket c. blogjában » De hamarosan kapok egy önálló kis dobozkát! Szóval ennek most nagyon örülök!
Ígértem zenét:
Seal: Human Beings és Seal: Kiss from a rose. Nagyon remélem, hogy sikerül beillesztenem
Akiket pedig mostanság ajánlani tudok:
https://tunemenyekbalja.cafeblog.hu/index.php
https://lyrian.cafeblog.hu/index.php
https://alkimista.cafeblog.hu/
Persze többen is vannak. De ma őket olvastam. :o)
Szép napot nektek és magamnak is!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: