Mikor már csak a tabuk maradnak…

2007 április 23. | Szerző: katha |

            Most a szokásos bejegyzésemnek kellene következnie, ahogy azt egy jól nevelt blogozótól, vagy naplóírótól megszokták az olvasók. Igen, olvasót írtam, annak ellenére, hogy tudom, ez elég nagyképűen hangzik, hiszen egy ismert írónak, publicistának lehetnek olvasói. Az én kis szentéjembe pedig csak be -bekukkantanak, az érdeklődök. No de sebaj! Ez most nem számít, illetve nem akadályoz meg abban, hogy leírjam a gondolataim, még akkor is, ha tudom, hogy a téma miatt lesz, aki elfordul tőlem. Így szokott ez lenni.

           

A tabukat választottam. Mint mindig. Szeretem a téma sikamlósságát, és kétélűségét, de főleg azt, ahogy reagálnak az emberek, és ebbe beleértem önmagam is.

           

Szóval mostantól olyan témákról fogok írni, mint:

• a szex szerepéről az életünkben (homo, lexbikus, bi vagy szado-mazo, vagy pedofilia egyaránt)


• az erőszak ezer arcáról (családon belüli, utcai, és általános
   /nem félelmetes, hogy az erőszaknak ma már ezer változata van?/ 


• a halál jelenlétéről (természetes, erőszakos)


• a hazugság megéléséről


• a hűtlenség kálváriájáról


• a fajgyűlölet érintéséről


• az emberi értékrend bukásáról


• a szerelmi csalódások, bosszúk és kínok édes ízéről


• a pusztításról, amit önmagunkban és másokban okozunk


• a gyűlöletről, melyet elsősorban önmagunk iránt érzünk és persze társaink iránt.

          És sorolhatnám még. Ami éppen eszembe jut. Természetesen egy -egy témát nem lehet kivesézni egyetlen írással. Így vissza -visszanyúlok majd egy -egy témakörhöz bármikor. 

Szeretném tisztázni már az elején, hogy nem fogok személyeskedni, hogy XY így vagy YZ úgy tett és ezt mondta vagy azt csinálta. Értelmetlen lenne. Ugyan úgy, mint az, hogy bárkire ráakaszkodjak. Hiszek abban, hogy a szavak nem ok nélkül születnek. Hiszek abban, hogy igen is szükség van olyan dolgokat, érzéseket is kimondani, amitől félünk.

Elsősorban ezét írok, hogy kimondhassam végre az igazságot. Ami persze szubjektív, mert az enyém. Képlékeny, mert az ember mindig más szemszögből látja a világot.

Jó szándékkal írom le a gondolataim. Talán, mert szeretnék jobbá és tisztábbá válni, és szeretnék másoknak is segíteni.

Néha csak arra várunk, hogy más mondja ki helyettünk a gondolataink. Így nyerve önmagunk előtt feloldozást.