2008. április 25.- guta ütés határán

2008 április 25. | Szerző: katha |

 

Hmmmm…. Lassan a guta kerülget L hasogat a fejem, szerett szomszédaimnak köszönhetően. Arra ébredtünk, hogy a baba szó szerint szinte sikolt majd teli torokból üvölt szegénykém. Aztán percekre csend, majd bútortologatás, porszívózás zaja. Közben egy kis „abahaba Jézus” majd ördögűzés – üvöltve hogy takarodj!- majd újabb zene, és végzetül táncos, tapsolós üvöltve kiabálom hogy: Jézus szeret, alatta persze bömbölő zene kiséret. TV-t szerettem volna nézni, teljes hangerőn nem hallottam, így feladtam. A másik szomszéd éjszakás volt, szeretne pihenni, mert este megy dolgozni. Én gyógyulni szeretnék, csendben, nyugalomban.  

            Kb 5 perce csend lett. Mi jön még ma??? L

Ennyit a tanításról, hogy szeresd és törődj a másik emberrel, és az hogy a hit maga a csendes megnyugvás. Tegnap azt írtam ünnepelni kell a hitet és az életet. De így????

Zúg a fejem. Nagyon elegem van. Két éve ezt játszuk. Meddig még? Mért nem vesz valahol egy tanyát, és ott üvöltözik? Vagy mért nem megy közösségbe, gyülekezetbe vagy bánom is én hova? Vagy mért nem tud normálisan élni? Mért nem tud tekintettel lenni a másik emberre? Olyan nehéz ez? A gáz ebben az egészben az, hogy miután az ember szól neki, nagy mellénnyel mászkál, mert mártír lett- olyan mint Jézus, akit üldöztek a hitéért. Így nem hogy abbahagyná, olaj a tűzre minden szó, megerősíti őt hogy úgy jó minden ahogy van.

Most ahogy ezt írom, megint elkezdte, most kiabálva prédikál. Hogy nem kap torokgyulladást? Hogy bírja ezt a pici? Mire nő fel szegénykém?

Talán elmehetne dolgozni végre, és nem a családiból meg a gyed-ből kellene élnie. Talán a munka jót tenne neki. Talán egy bányában napi 10 óra … kiváncsi lennék mennyi ereje maradna utána üvöltözni…

Azon morfondíroztam, hogy egy pici babát hányféle démoin szállhatja meg, és ha megszállja mért teszi azt meg újra és újra. Nagyiparban űzi a démonűzést. Az ember azt hinné, hogy a lakásukban van a pokol tornáca, vagy valamiféle átjáró a két világ közt.

Tudom, hogy cinikus vagyok. Nem keresek mentséget. Szívem szerint jól fejbeverném, hogy higgadjon már le és térjen észhez. De nem teszem, hanem morgok. De előbb utóbb elsétálok- ha már lesz elég erőm- a gyámügyre meg az önkoriba.  Jó lenne, ha tennének valamit. Addig meg… L