álom előtt…
2008 április 25. | Szerző: katha |
ujjaim magánya
(S.GY- nek)
templom lépcsőn ülve
a falak hűvös csendje
érint…
akár kezemen az erek
örök láza…
téged hív
bent imát morzsol ezernyi száj
s, a rózsaablakok mosolyát
szobrok magánya őrzi
évezredeken át.
Én kint várok rád.
a lépcsőn ülve szívem
emlékeddel táncol.
felettem angyalok
hűséges barátok
tán álmodnak helyettem
– mert felébredtem –
réveteg szemükben
jelenem…
az utcán emberek
s, köztük valahol ott vagy Te.
mosolyoddal játszik a reggel
kezed nem érinti kezem
mást simogat ébredésed.
míg rád gondolok Kedves
a templom lépcsőn ülve
megérint a hűvös falak csendje
ujjaim magányát figyelem
talán egyszer
megfogod a kezem.
Kommentek
(A komment nem tartalmazhat linket)
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Megkapó ez a vers. Felidézi azokat az érzéseket bennem, amikor /régen/ bementem az üres templomba és leültem a hátso padba és csak ültem ,ültem , néztem a színes ablakokat, az oltárt és megpihentem, elmodtam egy imát, majd a sok hátralévő dolgomra gondolva felálltam, de már megpihenten kimentem a harsány fénybe zajba ,de könnyű lélekkel. Köszönöm a dícsérő szavakat.