lemenő nap

2008 április 25. | Szerző: katha |

 

… hmmm elgondolkodtat a mai nap. A szomszédaim du. még űzték az ördögöt egymásból a gyerekből a lakásból, ki tudja? 🙁  Szánom őket. Jézus ott él a szivükben. Nem látják. Mért nehezebb gyertyát gyújtani és elmorzsolni egy imát, mint fantomokkal harcolni nap nap után? Furcsa ez a világ.

A hétköznapok lassan telnek. Befejeződtek a kezelések, most vizi ügyességek következnek. Szeretem a vizet és remélem jót is tesz. Az élet hívogat, elmondja ezer hangján, hogy szeret, és visszavár. Ez erőt ad. Ma sétáltunk egy nagyot. Olyan szépen sütött a nap, folyt végig a házak falán, szikrázott az üvegeken. Az emberek jöttek- mentek, rohantak, csak alig mosolyogtak. Kár. De én élveztem az utca illatait, a zajokat az életet.

Voltam ma könyvtárban is, válogattam kedvemre. Remélhetőleg élvezettel olvasom majd a szerzeményeim. Az utolsó könyvben nagyot csalódtam- de erről majd külön írok.

Ez a vers pedig… elgondolkodtat, mennyire csodálatos és magányos is az ember. De a szív az hatalmas.  

 Wass Albert: Ez itt a magányosság erdeje.

Itt én vagyok csak; én és valaki
valaki, akit nem is ismerek.
És aki mégis, mégis elkísér
akármeddig megyek.

Valaki, akit mégsem ismerek.
S van itt egy álmom: különösen szép
és különösen mégis fáj nekem:
Valaki egyszer majd elémbe lép
és megfogja két tévelygő kezem
lecsókolja két könnyező szemem…

Valaki majd az életembe lép…

aki százszor több, mint az életem.
Van itt egy álmom: különösen szép
és különösen, mégis fáj nekem…
Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak, én és valaki.
Valaki, akit nem ismerek
és akiről még tudnom sem szabad:

Bár jobban szeretem, mint magamat…