lélegző érintés

2009 április 6. | Szerző: katha |

 már rég üres az ágy, a reggel kihült, a romok még lélegeznek. a csendben. minden él, rohannak a szavak, az érzések öltöznek. de egy sóhaj még az ágy végén kuporog. a földön heverő szárnyakat nézi. a hangok rajtuk lépkednek, tapossák, és észre sem veszik, hogy léptük nyomán vér serken. a magány felfalja ezt a napot is. a sárkány szelíden ténfereg körülöttem, lila teste hullámzik, szárnya meg-megérint. jelez, biztonságban vagy, vigyázok rád, jöjjön bármi, én itt vagyok. ezt súgja. de a fülem viasszal tele, csak a félelmeim énekét hallom már rég. elveszett valaki, akit szerettem. nézem a hült helyét. a sohaj mellé kuporodom én is, fiyelem, hogy lábnyomai miként foszlanak szét. csend van újra. az angyalok mosolyognak, mert ők látják, érzik, hogy Isten megérintette a lelkem…