Rég nem írtam. Igazán nincs mit. Sajnos hetek óta újra fekszem. Bejártam dolgozni, de kétszer lettem rosszul bent, annyira, hogy mentőt akartak hívni. A doki kerek perec megmondta, hogy ha nem állok le akkor lebénulok teljesen. Szóval ennyi volt. Munkanélküli lettem. (Leszázalékolás eredménye: nem indokolt az állapotom, túl fiatal vagyok és tanuljak meg együtt élni azzal a ténnyel, h sorvad a jobb oldalam) Nem tudom mit érzek. Egyik szemem sír, a másik nevet.Vége a tortúrának, van időm magamra. Örülnöm kellene. Legalább megpróbáltam. Fogalmam sincs mi lesz velem. Mindenki azt kérdi, honnan van erőm mosolyogva végigcsinálni mindezt. Nem tudom. Ők nem látják az átvirrasztott éjszakákon az arcom és nem érzik az érzésiem a gondolataim. Jó nekik.
Wass Albert:
Magányosság erdejében
Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak; én és valaki,
valaki, akit nem ismerek.
És aki mégis, mégis elkísér akármeddig megyek.
Valaki, akit mégsem ismerek.
S van itt egy álmom: különösen szép,
és különösen mégis fáj nekem:
Valaki egyszer majd elémbe lép,
és megfogadja két tévelygő kezem,
lecsókolja, két könnyező szemem…
Valaki majd az életembe lép,
aki százszór több, mint az életem.
Van itt egy álmom: különösen szép,
és különösen, mégis fáj nekem…
Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak, én és valaki,
Valaki, akit nem ismerek,
és akiről még tudnom sem szabad:
Bár jobban szeretem, mint magamat.