… élt 17 évet
2008 április 15. | Szerző: katha |
Nehéz a szívem. Sokkal egyszerűbb és persze vidámabb lenne a mindennapi nyomoromról, a javulásról és a csodákról írni. De ma emlékezni szeretnék. Anyaként, nőként és főleg emberként. Emlékezni egy ismeretlenre, és hálát adni az égnek, hogy a szüleim- bár szigorúan- de tisztességben felneveltek.
In Memoriam…
Tegnap hajnalban egy öreg ház rozsdásodó vaskorlátjára felkasztotta magát egy rövid- tüsis hajú, szemüveges, tornacipős lány. Alig élt 17 évet. A nyakába búcsúlevelet akasztott.
Ennyi volt? Eddig bírta? Ismertem a kislányt látásból. 10 éve éltünk egy utcában. Soha nem beszéltünk, a nevét sem tudom. Ritkán láttam mosolyogni, mindig lehajtott fejjel jött ment- általában egymaga.
Amit másoktól, szomszédaitól, ismerősitől tudok az annyi, hogy becsületesen járt iskolába. Talán orvos vagy tanár szeretett volna lenni, de lehet, hogy bolti eladó vagy szakács. Az apja elment, amikor pici volt, az anyja pedig- most jön az, hogy ha a kezembe kaparintanám, addig ráznám, míg szusz van benne, vagy darabokba tépném- alkoholista volt. (Illetve most is az) Napokra eltűnt, magára hagyva a lányt a retkes lakásban- élelem és pénz nélkül. Úgy váltogatta a férfiakat, mint más a bugyiját. Az a gyerek meg tűrt. Eddig bírta. Tegnap reggel találták meg a testét, az anyja meg még mindig valamelyik kocsmában van, és azt sem tudja, hogy öngyilkos lett a lánya. … és talán nem is érdekli.
Szeretném azt mondani, hinni, hogy ez egyedi eset. De a fiatalok öngyilkossági aránya magas. Túl magas. Egyetlen egynek sem szabadna megtörténnie.
Amikor az anyukám megbetegedett, tudta, hogy esélye sincs, meghal. De 2 évig küzdött! Az embereknek akár milyen elkeserítő a helyzete, akár mennyire is kilátástalannak is érzik a mindennapjaik nem dobják el az életük.
Én úgy hiszem, hogy az öngyilkossághoz kell a legnagyobb erő, és olyan mérhetettlen elkeseredés, amit szerintem ép ésszel fel sem lehet fogni.
Itt van ez a kislány. 17 évesen tele álmokkal, vágyakkal és reménnyel. Mégis eldobta mindezt. Annyira elkeseredett. Hát nem félelmetes, hogy nem volt olyan, akihez fordulhatott? –és itt elsősorban a szülőre gondolok!
Aztán itt van az anya, és arra gondolok, hogy hány nő adná el a lelkét, csak hogy gyereke legyen, és tisztességben, szeretetben felnevelhesse? Abba bele sem merek gondolni, hogy mi lenne, ha a saját lányom lógott volna azon a kötélen- egyidősek voltak.
Itt az az anya, aki magasról tett a gyerekére, amíg az élt. Egy ártatlan elment, és egy pokolra való tovább él. Hol itt az igazság? Hány gyerek élhet és halhat ugyan így?
Tegnap reggel hol volt a sajtó a média? Sehol! Ma már egy 17 éves lány öngyilkossága nem számít szenzációnak, sem hírnek. A hír ma az, hogy ki kivel bújt ágyba, kinek vannak leszbikus vagy meleg titkai, melyik sztár hányszor böfögött és az agyatlan cicák hányas mellimplantot tetetttek be maguknak.
Egy kislány tegnap meghalt. Önként vetett véget az életének. Talán még tisztességes temetése sem lesz. Ki emlékszik majd rá? Kinek hiányzik majd, és hány fiatal követi őt a halálba még? A halál iránti közöny ma már népbetegség. Az öngyilkosság a keresztény hit szerint bűn, a legsúlyosabb bűnök egyike. Szeretném hinni, hogy anyalok óvják a lelkét.
Dr. Papp Lajos szívsebész verse
Az én Miatyánkom
Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád, soha senki se,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz az eszükbe.
Ó “lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, reményteljesen,
S fohászkodj:
MIATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN!
Mikor a magányod ijesztőn rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Átkozódik a “rossz”, – erre van Istene!
Ó “lélek”, ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram!
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!
Mikor mindenfelől forrong a “nagyvilág”,
Mikor elnyomásban szenved az igazság,
Mikor szabadul a Pokol a Földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve,
Ó “lélek”, ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, – hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram!
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!
Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól gyötörve,
Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne!
Ó “lélek”, ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, – hajtsd meg homlokod,
S mondd: Uram!
LEGYEN MEG A TE AKARATOD!
Mikor a “kisember” fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a “gazdag” milliót költ: hogy “éljen”,
S millió szegény a “nincstől” hal éhen,
Ó “lélek”, ne csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, – tedd össze két kezed,
S kérd: Uram!
ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET!
Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, – sőt – ellene támadsz,
Mikor: hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,
Minden lázad benned, hogy – tagadd meg “ŐT”,
Ó “lélek”, ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet!
Uram! Segíts!
S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET!
Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magad,
Később rádöbbentél, hogy csak kihasználtak…!
Ó “lélek”, ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:
Uram!
MEGBOCSÁTOK AZ ELLENEM VÉTKEZŐKNEK!
Mikor a “nagyhatalmak” a BÉKÉT TÁRGYALJÁK,
MIKOR A BÉKE SEHOL! csak egymást gyilkolják,
Mikor népeket a vesztükbe hajtják,
S kérded: miért tűröd ezt ISTENEM, MI ATYÁNK?!
Ó “lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj!
Lelkünket kikérte a “rossz”, támad, s tombol!
URAM! MENTS MEG A KÍSÉRTÉSTŐL!
MENTS MEG A GONOSZTÓL!
AMEN!
UTÓHANG:
S akkor megszólal a MESTER, keményen – szelíden,
Távozz Sátán – szűnj vihar!
BÉKE, s CSEND legyen!
Miért féltek kicsinyhitűek?
BÍZZATOK ! Hisz’ én megigértem Nektek!
Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek
Hűséges kis nyájam, ÉN PÁSZTOROTOK vagyok,
S a végső időkig – VELETEK MARADOK!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Megrendültem,és mindíg megrendülök, mikor egy gyermek szenved vagy meghal a felnőttek hibájából.A lelkemnek egy kicsit könnyebb,hogy Te oly szépen elbúcsúztattad őt. Én pedig megsirattam szegényt. Ilyenkor mindíg reménykedek, hogy van reinkarnáció, és jut számára is egyszer egy boldog élet.
Jega kedves! Én is megsirattam, így ismeretlenül is. Én is reménykedek, hogy kap egy másik esélyt .
köszönöm a szavaid!
Katha, gyönyörűen írsz! Jól esett elsiratni azt a szegény lányt…Ilyenkor a gondjaim nem is tűnnek olyan nagynak… :((