2007. április 26.

2007 április 26. | Szerző: katha |

 

Sekélyes volt a mai nap, kacér és egykedvű. Egy pillanatra felvillant a gyöngédség. Két kisujj összeért. Észrevétlenül. Talán sokat jelent majd egyszer, talán feledésbe merül mindörökre. De a mai napot széppé varázsolta arra a pillanatra. Utána rohant tovább minden.

Felvillantál bennem. A kávé mellett elhatalmasodott rajtam az érzés szeretnék hozzád bújni. De fejbe is kólintott a tudat – akár a kávé pocsék íze- nagyon messze vagy, és nem jelentek annyit hogy valósággá tégy. Talán egyszer. Ami, vagy aki fontos arra áldozunk. Lélekérintést Így gondolom. Te is, biztos vagyok benne. Lehet, hogy egyszer elég fontos leszek, akkor eljössz. Tudni fogom, hogy valóság lettem. De addig, mint egy démon – angyalként nem lennének efféle bűnös gondolataim- élek benned. Kísértelek, ízlellek, cirógatlak vagy megnevettetlek, vággyal ébresztelek. Talán észre sem veszed. Talán egyszer ember leszek neked is. Hús, vér érintés, és gyönyör. De előbb a fájdalom jön. A többi várat magára. Nagyon soká várat. Már nem vagyok türelmetlen. – na jó néha igen, de egyre ritkábban- csak várok. Rád. Hogy ember legyek, hogy éljek újra.

A véletlen irányítja az életet írtad nekem. Szeretném, ha igazad lenne, mert ez elfedi a hétköznapi tényeket. Nem adod fel a kézzel fogható élvezetet senkiért. Értem sem. Bár szeretsz, a magad módján szeretsz, és én hiszek neked. Talán hiba. Nem tudom. Mindenesetre így van.

Megittam az utolsó korty kávém, hangjelzést küld a gép – hiszen kipipáltam a funkciót- újabb üzenet érkezett. statisztika meg adathalmaz. Folytatódik a nap tovább.

Később egy újabb kávé mellett álmodok rólad. Egy egész világ vár rám, ahol ott vagy velem. ahol végre átölelsz.