2007. június 11.

2007 június 11. | Szerző: katha |

 

 

 

Kaszás Attila szól. Szeretem, mint már annyiszor mondtam. Mindig ad valami pluszt, ami segít, hogy letöröljem a könnyeim, és tovább lépjek. Igaz mindig csak piciket, de ez még mindig jobb, mintha topognék egyhelyben.

Furcsák az érzéseim, olyan mintha csak parázs égne, illetve pislákolna bennem. Az élet örökké rám kiabál, hogy hé ébresztő! De lassan süket leszek, olyan süket, mint a Csend. Lassan meg ott tartok megint, hogy kényszerítenem kell magam, hogy kilépjek az utcára.

 

 

 

Hiányzik a Temlom. Az angyalok és a vízköpők kőarca. A harangzúgás és az érzés, ami belőle születik. Valahogy erőt adott minden áldott reggel.   

            Nem megy az írás. Szeretném folytatni, de egyszerűen elfogytak a gondolataim. Már azt sem tudom, mit akarok. Most elveszett bennem az az érzés, hogy kell. A muszáj érzése, ami arra kényszerít, hogy hajnali 2-kor kibújjak az ágyból és leüljek írni, hogy aztán a fotelba aludjak el újra. De még így is érzem, hogy nem véletlen az érzés, ami bennem születik ugyan úgy, ahogy az sem, hogy így alakulnak a dolgaim.

Most az eszmélés időszaka van, azt hiszem. Magam mögött hagyott dolgok szólnak utánam, vagy nyúlnak értem. A különbség annyi, hogy nem adom meg nekik magam. Nem akarok megállni vagy visszalépni. Lassan lezárom a múltat. Muszáj. Lélegezni akarok, mert megfulladok. Mert az életem egy fuldoklás volt eddig.

Képzelt érzésekbe és gondolatokba kapaszkodtam, és hagytam, hogy bolondot csináljanak belőlem. Érzelmileg és értelmileg egyaránt. Természetesen (?) tevékenyen hagytam. Hagytam magam a földbe döngölni. Felállni nehéz. De megtettem. Csupa sár és mocsok vagyok, rám száradt belém égett a másoktól való érzelmi függés.

 

 

Végre látom kik azok, akiknek igazán jelentek valamit. Nem csak azért kellek, hogy fényezzem a saját egójuk, hanem azért mert szeretnek. Jó érzés. Megkérdezik, hogy hogy vagyok, és tényleg érdekli őket a válaszom. Nem keresnek kifogásokat, hogy mért nem jelentkeznek, vagy mért nincs idejük akár csak egy szóra is. Ja és nem haragszanak, ha hallgatok, inkább aggódnak. Hálás vagyok érte! Szívből!

Nem megy nekem a blogozás. Képtelen vagyok minden nap írni, vagy akár naponta többször is litánia hosszúságú bejegyzéseket. Egyszerűen nem megy, alkalmatlan vagyok rá. Már az forog a fejemben, hogy abba hagyom mindhárom blogom írogatását.

Legyen szép ez a nap!