Azt ígértem, hogy tabuk következnek. Hosszas vívódás után úgy döntöttem, hogy a pedofiliátválasztom. Tudom, hogy kegyetlen téma, azt is, hogy elfordulnak az emberek. Hogy miért? Mert süketnek és vaknak lenni könnyebb, mint odafigyelni, megérteni, vagy segíteni. Azzal is tisztában vagyok, hogy sokan tiltakoznak. De akkor is igaz, amit leírtam. Igaz, mert láttam, mert megéltem az elfordulást, az idegenkedést, a közönyt.
De mi történik akkor, ha ezt a kérdést szegezik az embernek: Mit tennél, ha közvetlen hozzátartozóddal, vagy szeretteiddel történne meg mindez? Sőt! Tovább megyek. Mi lenne, ha veled történne meg mindez? Vagy te magad tennéd meg? Mennyit változtatna ez a véleményeden és a hozzáállásodon? Ugye, hogy minden nézőpont kérdése?
Szerettem volna egy karakán, kerek és át fogó cikket írni erről a témáról. Napok óta anyagot gyűjtögetek, kérdezősködök, olvasgatok és próbálom egészként látni a pedofilia létét. De nem megy. Nem csak azért, mert a betegségnek, az itthoni zűröknek és a munkahelyi hajtásnak köszönhetően úgy érzem legyalultak az utóbbi napok, hanem azért, mert része vagyok ennek a „problémának” Belülről ismerem a folyamatot, így valószínűleg képtelen lennék objektív beszámolóra, ismertetésre.
Szándékosan nem írtam azt, hogy áldozata vagyok a pedofiliának, még annak ellenére sem, hogy ez a hivatalos megnevezése annak a kiskorú személynek, akit bántalmaztak.
Bántalmaztak, megvertek, fajtalankodtak velem és megerőszakoltak alig öt évesen. Aki tette a családi barát volt, a szüleim befogadták, anyukám főzött, mosott rá akár a saját gyerekeire, apukám pedig szakmát adott a kezébe. Majdnem betöltötte már a húszat. A bátyám egyik legjobb barátja volt, aki a történtek után nem sokkal egyszerűen kisétált az életünkből.
Azt írtam bántalmaztak. Ennek ellenére sem mondom azt, áldozat vagyok! Mert az áldozat sosem kell fel a földről, csak vergődik az emlékek rabságában. Egy áldozat, egy életen át, retteg. Én pedig nem akarom így leélni az életem, én élni, lélegezni akarok, úgy, mint bárki más. Ezt teszem. Néha nagyon -nagyon nehéz, mert rám törnek az emlékek, bekúsznak az agyamba és képek, hangok, szagok vagy ízek formájában és fojtogatnak. Ilyenkor kicsit rosszabb a kedvem, elhúzódok a világtól, de újra és újra felállok, és tovább lépek. Kicsit talán belehalok ilyenkor, de ez, nem számít.
Nem egyedülálló az esetem. A pedofília létezik amióta ember él a földön. Nem csak nálunk, hanem az állatok világában is gyakori jelenség. Csak ott természetes folyamat. Nálunk pedig az erkölcsi és etikai fejlődésünknek köszönhetően bűnné nőtte ki magát.
Ismert tény, hogy az ókori görög társadalomban a pederasztia (a pedofilia enyhébb változata) elfogadott jelenség volt. Senki nem talált kivetni valót egy felnőtt férfi és egy kamasz fiú szerelmében Ez a kapcsolat általában tanító és tanítvány vagy nevelő és gyerek kapcsolat volt, ugyan úgy, mint napjainkban.
A pedofil együttlétek nem jutnak el a közösülés fázisáig általában. Inkább olyan ismerkedjünk egymás testével mozzanatokból áll, a repertoár pedig csókoktól a kézzel és szájjal történő ingerlésekig terjed. Meglepetten olvastam, hogy vannak orvosok, pszichológusok és magán emberek, akik úgy gondolják, hogy ezek a kapcsolatok egészségesen hatnak a nemi identitás és a gyermek személyiségének fejlődésére.
A pedofilia gyakran jár együtt a homoszexualitással. Megint az ókoriakkal példálózok. Ott sem csináltak ebből a kérdésből problémát. Csak akkor, mikor az egyik szenátustag felvetette a javaslatot, hogy tiltsa törvény. A reakció azt hiszem egyértelmű volt. Jól megverték és megkövezték szerencsétlent.
Olvastam néhány jegyzetet, tanulmányt a pedofilok lelkivilágáról. Az összes ilyen írás szerint az elkövető fusztrált, és komplexusokkal küszködik. Gyenge jellemek, akiket elnyomnak. A magánéletük zavaros, sokszor elsősorban lelkileg alázzák meg, és bántalmazzák őket. Így talán érthető, hogy a felnőttekkel szemben gátlásosak, nehezen kezelik a saját vagy az illetőnél idősebb személyekkel a konfliktusokat. A gyerekekkel viszont nagyon gyorsan és könnyedén alakítanak ki kapcsolatot, és kezdenek szexuális játékokat. Az én esetemben is így történt. Szívesen jött értem és a húgomért az oviba ebéd után, és sosem problémázott, ha a bátyám lelépett a barátnőjével otthonról. Ilyenkor, hogy ne unatkozzunk papás- mamást játszott velünk. A kiscsoportos húgom lett a gyerekünk. Én anyuka lévén mindig teát meg kávét főztem a műanyag edénykéimben, eljátszottam a jó háziasszony és a jó anyuka szerepét. Közösen fektettük le a kishúgom aludni. Még énekeltem is neki, mert szerette hallani. Miután elaludt a másik szobába mentünk, hogy ágyba bújjunk, mivel besötétedett. Azt mondta, hogy megmutatja, mit csinálnak az apukák és az anyukák.
Fájt. És féltem. Ököllel értette meg velem, hogy hallgassak. No és persze azt is, hogy ez az én hibám. Mert kicsi vagyok, szép és törékeny. Ja és ha kiderül, ha elmondom, akkor nem ő kerül bajba, hanem én. Az apu meg az anyu engem fog elverni, én fogok árvaházba kerülni. Így hallgattam. Ugyan úgy, ahogyan a bántalmazottak 99 %-a máig teszi.
Miért? Mert félnek a büntetéstől és a megaláztatástól. És nem csak a gyermek fél, hanem a szülő is ugyan úgy. A sorozatos szembesítések, a rettegés a bizonyítás hiányától, a botrány lehetősége elnémítja a legdühösebb szájat is. Így az estetek döntő része titokban marad.
Mit lehet tenni? A pedofilia akarat, vagy hajlam kérdése?
A pedofil hajlam szinte gyógyíthatatlan. A fentebb említett okokból, miszerint az esetek nagy része nem derül ki, az elkövető szabadon és büntetlenül tovább állhat. Máshol és másvalakivel fogja kielégíteni a vágyait. Ha börtönbe kerül az a kiosztott néhány év nem, fogja meggyógyítani az illetőt. Sajnos a hosszantartó terápia is csak enyhíti a hajlamot, de megszűntetni sosem fogja.
Az utóbbi évtizedekben elsősorban Japánban terjedtek el az úgynevezett mangák. Ezek rajzolt képregények, melyekből elég sok film is készül. Ugye fel sem tűnik, hogy a gyakran szuperképességgel bíró tini hősök mennyire szépek és kívánatosak. És az sem, hogy a fiatal szereplők mellett ott egy idősebb férfi szereplő, aki mindig pátyolgatja a kedves kislányokat vagy éppen kisfiúkat. Ezzel semmi gondom sincs. Az hétköznapi manga filmek mellett megjelentek a pornómangák is. Talán nem kell részleteznem, hogy mit ábrázolnak, és miről szólnak. Ezzel sincs semmi gondom. Hiszen ma már miből nem készült pornográf változat?
Nem is olyan régen az egyik késő esti műsorban hangzott el a hír, hogy Japánban ezeket az újságokat úgy lehet megvásárolni, hogy kisgyerekek és tinédzserek alsóneműt adják mellé szuvenírként. Mint nálunk egy sálat vagy egy poháralátétet.
Még egy dolog jelent meg a piacon. Az úgynevezett hizuki babák. Ezek a babák élethűek. Nem csak a magasságukban, súlyukban, hanem a kinézetükben is. Tökéletes másolatok. A bőr, a haj a szem, a mosoly még a genitáliák is hátborzongatóan valósnak tűnnek. Ha nem nézzük azt, hogy ezek a babák a pedofil vágyak kielégítésére szolgának elsősorban, akkor művészi alkotásnak is tekinthetnénk őket.
Természetesen a művészetben is megjelenik a pedofilia, illetve annak ábrázolása. Talán a legismertebb alkotás: V. Nabokov Lolita című könyve, melyet százféleképp feldolgoztak már.
Mit mondhatnék még? Én talán a szerencsésebbek közé tartozom, még akkor is, ha a gyerekkorom emlékei szinte teljesen elvesztek. Felnőtt fejjel kezdtem emlékezni. Rá kellett jönnöm, hogy nekem is van múltam, csak jó mélyen elástam magamban. De felszínre kerültek. Nem tudom miért, és azt sem miért éppen mostanság. Az anyukám lassan tíz éve, hogy elhunyt. Az apukám él. Nem merem elmondani neki mi történt velem, mert attól félek, hogy agyvérzést, vagy szívrohamot kap szegénykém. A bátyám a nővérem előtt szintén hallgatok. Nem tudtak volna tenni semmit. Szinte ők is gyerekek voltak még.
De megfogadtam, hogy önmagam előtt nem hallgatok, és nem hazudok. Ez az én örökségem, ez az én démonom. Hát eljött az ideje, hogy szembenézzek vele. Talán sikerül. Nem ma, és nem is holnap. De egyszer igen. Mert mindig jön holnap, szebb holnap, még nekem is.
Lerágott csontokból áll az életünk.
2007 április 25. | Szerző: katha
A koncon a kutyák marakodnak.
Az embernek pedig a csont jut.
Lerágott csontokból áll az életünk.
Azt ígértem, hogy tabuk következnek. Hosszas vívódás után úgy döntöttem, hogy a pedofiliát választom. Tudom, hogy kegyetlen téma, azt is, hogy elfordulnak az emberek. Hogy miért? Mert süketnek és vaknak lenni könnyebb, mint odafigyelni, megérteni, vagy segíteni. Azzal is tisztában vagyok, hogy sokan tiltakoznak. De akkor is igaz, amit leírtam. Igaz, mert láttam, mert megéltem az elfordulást, az idegenkedést, a közönyt.
Szerettem volna egy karakán, kerek és át fogó cikket írni erről a témáról. Napok óta anyagot gyűjtögetek, kérdezősködök, olvasgatok és próbálom egészként látni a pedofilia létét. De nem megy. Nem csak azért, mert a betegségnek, az itthoni zűröknek és a munkahelyi hajtásnak köszönhetően úgy érzem legyalultak az utóbbi napok, hanem azért, mert része vagyok ennek a „problémának” Belülről ismerem a folyamatot, így valószínűleg képtelen lennék objektív beszámolóra, ismertetésre.
Szándékosan nem írtam azt, hogy áldozata vagyok a pedofiliának, még annak ellenére sem, hogy ez a hivatalos megnevezése annak a kiskorú személynek, akit bántalmaztak.
Bántalmaztak, megvertek, fajtalankodtak velem és megerőszakoltak alig öt évesen. Aki tette a családi barát volt, a szüleim befogadták, anyukám főzött, mosott rá akár a saját gyerekeire, apukám pedig szakmát adott a kezébe. Majdnem betöltötte már a húszat. A bátyám egyik legjobb barátja volt, aki a történtek után nem sokkal egyszerűen kisétált az életünkből.
Nem egyedülálló az esetem. A pedofília létezik amióta ember él a földön. Nem csak nálunk, hanem az állatok világában is gyakori jelenség. Csak ott természetes folyamat. Nálunk pedig az erkölcsi és etikai fejlődésünknek köszönhetően bűnné nőtte ki magát.
Ismert tény, hogy az ókori görög társadalomban a pederasztia (a pedofilia enyhébb változata) elfogadott jelenség volt. Senki nem talált kivetni valót egy felnőtt férfi és egy kamasz fiú szerelmében Ez a kapcsolat általában tanító és tanítvány vagy nevelő és gyerek kapcsolat volt, ugyan úgy, mint napjainkban.
A pedofil együttlétek nem jutnak el a közösülés fázisáig általában. Inkább olyan ismerkedjünk egymás testével mozzanatokból áll, a repertoár pedig csókoktól a kézzel és szájjal történő ingerlésekig terjed. Meglepetten olvastam, hogy vannak orvosok, pszichológusok és magán emberek, akik úgy gondolják, hogy ezek a kapcsolatok egészségesen hatnak a nemi identitás és a gyermek személyiségének fejlődésére.
A pedofilia gyakran jár együtt a homoszexualitással. Megint az ókoriakkal példálózok. Ott sem csináltak ebből a kérdésből problémát. Csak akkor, mikor az egyik szenátustag felvetette a javaslatot, hogy tiltsa törvény. A reakció azt hiszem egyértelmű volt. Jól megverték és megkövezték szerencsétlent.
Fájt. És féltem. Ököllel értette meg velem, hogy hallgassak. No és persze azt is, hogy ez az én hibám. Mert kicsi vagyok, szép és törékeny. Ja és ha kiderül, ha elmondom, akkor nem ő kerül bajba, hanem én. Az apu meg az anyu engem fog elverni, én fogok árvaházba kerülni. Így hallgattam. Ugyan úgy, ahogyan a bántalmazottak 99 %-a máig teszi.
Mit lehet tenni? A pedofilia akarat, vagy hajlam kérdése?
A pedofil hajlam szinte gyógyíthatatlan. A fentebb említett okokból, miszerint az esetek nagy része nem derül ki, az elkövető szabadon és büntetlenül tovább állhat. Máshol és másvalakivel fogja kielégíteni a vágyait. Ha börtönbe kerül az a kiosztott néhány év nem, fogja meggyógyítani az illetőt. Sajnos a hosszantartó terápia is csak enyhíti a hajlamot, de megszűntetni sosem fogja.
Az utóbbi évtizedekben elsősorban Japánban terjedtek el az úgynevezett mangák. Ezek rajzolt képregények, melyekből elég sok film is készül. Ugye fel sem tűnik, hogy a gyakran szuperképességgel bíró tini hősök mennyire szépek és kívánatosak. És az sem, hogy a fiatal szereplők mellett ott egy idősebb férfi szereplő, aki mindig pátyolgatja a kedves kislányokat vagy éppen kisfiúkat. Ezzel semmi gondom sincs. Az hétköznapi manga filmek mellett megjelentek a pornómangák is. Talán nem kell részleteznem, hogy mit ábrázolnak, és miről szólnak. Ezzel sincs semmi gondom. Hiszen ma már miből nem készült pornográf változat?
Nem is olyan régen az egyik késő esti műsorban hangzott el a hír, hogy Japánban ezeket az újságokat úgy lehet megvásárolni, hogy kisgyerekek és tinédzserek alsóneműt adják mellé szuvenírként. Mint nálunk egy sálat vagy egy poháralátétet.
Még egy dolog jelent meg a piacon. Az úgynevezett hizuki babák. Ezek a babák élethűek. Nem csak a magasságukban, súlyukban, hanem a kinézetükben is. Tökéletes másolatok. A bőr, a haj a szem, a mosoly még a genitáliák is hátborzongatóan valósnak tűnnek. Ha nem nézzük azt, hogy ezek a babák a pedofil vágyak kielégítésére szolgának elsősorban, akkor művészi alkotásnak is tekinthetnénk őket.
Mit mondhatnék még? Én talán a szerencsésebbek közé tartozom, még akkor is, ha a gyerekkorom emlékei szinte teljesen elvesztek. Felnőtt fejjel kezdtem emlékezni. Rá kellett jönnöm, hogy nekem is van múltam, csak jó mélyen elástam magamban. De felszínre kerültek. Nem tudom miért, és azt sem miért éppen mostanság. Az anyukám lassan tíz éve, hogy elhunyt. Az apukám él. Nem merem elmondani neki mi történt velem, mert attól félek, hogy agyvérzést, vagy szívrohamot kap szegénykém. A bátyám a nővérem előtt szintén hallgatok. Nem tudtak volna tenni semmit. Szinte ők is gyerekek voltak még.
De megfogadtam, hogy önmagam előtt nem hallgatok, és nem hazudok. Ez az én örökségem, ez az én démonom. Hát eljött az ideje, hogy szembenézzek vele. Talán sikerül. Nem ma, és nem is holnap. De egyszer igen. Mert mindig jön holnap, szebb holnap, még nekem is.
Oldal ajánlása emailben
X