talán most sikerül…

2009 január 21. | Szerző: katha |

háromszor írtam ma ide, háromszor szállt el… (fogadjunk ez megjelenik! :o(( )

nincs erőm mégegyszer leírni mindent. inkább itt hagyom ezt.

Wass Albert: Igazgyöngyök

Egyszer régen, mikor még nem volt bánat,
S a kék vizekben tündökölt a hold,
Tündér leány állott a tenger partján,
S a hab lágyan, szerelmesen dalolt…
De egy este… messze észak felől
Orkán hadával érkezett a tél,
A tündér sírt és fényes könnyeit
Zúgó tengerbe hullatta a szél…

Aztán elment… a tenger várta, várta,
És fodros habja többé nem dalolt.
Ködös, borongós, néma éjszakákon
Sötét vizén nem tündökölt a hold…
S a mélybe hullott tündér könnyekből
Lettek a fényes igazgyöngy szemek…
A gyöngyhalász néha megtalálja
A mélybe rejtett tündér-könnyeket…
Én is ilyen gyöngyhalász vagyok,
És verseim az igazgyöngyszemek…
Egyszer lelkembe zokogott egy tündér
S azóta néha gyöngyszemet lelek…

ez a vers elgondolkodtat. rólam, a szavimról, a sarokaban porosodó irkáimról…
ilyenkor összeszorul bennem valami, és könnyezem. akaratlanul, fájdalmasan megérintenek a sorok.
Azt hiszem nem vágyom semmi másra, csak arra, hogy aki a kezébe veszi “gyermekeim”, érdemesnek tartsa őket, hogy leül és időt szán rájuk.