angyalmagány…
2008 május 22. | Szerző: katha
ma éjjel meglestem
mert a szövet felfeslett
hogy egy angyal térdel
a plafont nézve
a szőnyegen.
egy pillanatra hittem
itt a fent és lent
a pokol meg a menny
de lehet csak átmenet
mibe kapaszkodik az akarom
vagy megtermékenyül
az örök és a véletlen.
gyermek test,
hatalmas szárnyak
és pisla fény
zsindely színek
és minden mi kell,
hogy hihető legyen.
néztem
freskók áhítatát
pufók, és persze mosolygó arcot
keresve
de csak vézna karokon csüngő
posztót leltem
reszketeg térdeken
kántáló néma imát
mért süket az Isten?
adnom kellett volna egy párnát
hogy azon térdepeljen tovább
vagy bújjon mellém
aludja ki végre magát…
talán érezte,
talán képzeltem,
rám nézet
ajka tovább kántált
szemében se szikra
se félelem
értem imádkozik?
vagy…
én vagyok büntetése…
Széééééééééép reggel
2008 május 22. | Szerző: katha
Íme Szotyika megint :o) Ilyen szépen növöget, lassan kinyílik a szeme:o)
Lehet ámulni- bámulni őt :o))
… egy kedd reggel
2008 május 20. | Szerző: katha
„Semmi sem égeti úgy a szívet, mint az üresség, ha valamit, valakit elveszítünk, mielőtt igazán ráébrednénk, mennyit jelentett nekünk.”
/ Robert Anthony Salvatore /
a szóvirágok, és képek
mit neked küldtem gondolatban, csókokba fonva,
hogy ébredésedben ott legyek.
nincs itt semmi, csak a hûs szoba
kint a magányos lépések tömeggé olvadt teste
és kabátba bújt reggeli hideg.
most tüsszentenek a falak,
kezemben csésze, a porcelánvirágok szirmai átmelegítenek,
míg kortyolom az esti vágyképeket.
éledõ testem melegét küldve feléd, kívánva, ezzel takarózz be Kedves
hogy, ne fázzak én se benned.
kéjes nyújtózás dorombol mellettem, irigyen érintem, mintha te lennél
s, ujjaim máris hátad lankáin szánkáznak,
kipirult vággyal játszva, csak azért, hogy elfáradva
hozzád bújhassak, lélegzetedbe kapaszkodva,
kérve vigyél magaddal, ne halljam a bennem acsarkodó gondolatokat.
arrébb fekszik a sértõdött macska. kidob az ágy,
és már nincs itt más, csak a magány.
az éjszakai álmok illata, mamuszok szuszogó hada,
grafit farkas, kire ha ránézek, hûséges szemét a tiédnek képzelem.
a nyíló ablakon beömlik a hideg, megkarmol a pára,
én csak állok és nézem, ahogy e hatalmas itatóspapír
magába szívja szétszórt álmaim, felitatja a takaróval szeretkezõ nedveim,
míg nem marad más, csak ez a száraz keddi reggel,
ébredésem romjai s, valahol köztük a neked álmodott szavak,
a gondolatban tökéletesre faragott versek és egy csendes érzés,
akár hol is jársz itt vagy velem, lelkem repedéseiben megbújva, magamban hordozlak,
keserédes reggeleken csókolva, mert én így szeretlek.
vén dallamok bújnak elõ a rádióból, s, a seprû megmozdul a sarokban.
Reggelek
2008 május 19. | Szerző: katha
A falakról csak az itt felejtett emlékek köszönnek rám,
Mosolyra húzódik a száj,
Ismerőst köszönt szemem.
Most
Nem kérdezem szeretsz- e Kedves,
e szó él e irántam benned
nem kutatok kincseket
és nem kérem, hogy maradj velem,
hisz csak sétálni megyek.
Gondolataimban fogom kezed,
S, a lámpák zöld fényében fedezem fel tested.
Itt vagy velem.
Minden tégla jó barát,
Pereg a vakolatmagány.
Elsuhan néhány kabát
– mert hűvös még a reggel
rám néz egy morcos gyermek
érinteném
Vagy lennék én az a konok kis arc!
Hogy büntetlen szorongassalak
Karodhoz bújhatnék, hogy megvédj.
Arcom hideg bőrén magammal vinném illatod.
Itt a zebránál ketten állunk meg
S, most felnézek rád,
Arcod még őrzi álmát,
Fáradt ébredésed nekem ajándék.
Mert egy pillanatra gyermek lettem,
Így lopva perceket
Hogy, elesett vágyam felsegítsem
Most ne kérdezzem szeretsz- e Kedves,
Ne fájjon, hogy nem jössz el,
Ne féljek a nélküled töltött holnapok zajától.
Oly sokszor sétáltam már itt!
Ujjaim simogatják az épületeket
Így felejtem a falakon emlékedet.
Hogyha erre járok ismerősként köszönjenek rám.
Válaszoljanak a kérdésekre
Mit csak nekik súgtam meg,
Mert te nem hallhatod sohasem.
Így leszek újra meg újra az a gyermek,
Egy kócos kis ember,
Kinek fogod kezét óvodába menet.
A zebránál mindig nézhetlek,
Hogy, enyém legyen az első mosolyod.
S, lehetek boldog, mert karod megóv.
Biztonságot álmodva rólad.
De most
Csak sétálok egyet.
Szeretem ezeket a hűvös reggeleket.
2008. május 18.
2008 május 18. | Szerző: katha
Ma éppen 4 hónapja hogy ágyba kerültem! Ennek örömére igyunk egyet! :o)
Félreértés ne essék, nem szomorkodom, sőt! Nincs okom rá!
Ahogy tegnap már írtam, boldogságosan telik a nap. Ma is írt drága régi és új barátném. De jó is ezt leírni! Kaptam tőle meseszép fotókat, felteszek megint néhányat- lehet gyönyörködni!
Ma szintén fotó érkezett, de Szotyikáról. Éppen 8 napos a drágám. Nagyon várjuk ám!
A betegségről: teszek rá :o) Szépen gyógyulok, igaz volt egy kis visszaesés- nem tudtam ülni egyáltalán,- de ezen is túl vagyok. Már 100%, hogy nem kell idegsebész, nem műtét! Kezdem érezni a lábam, egyre jobban érzem és kontrolálom a testem, és a fájdalmak is elcsitulnak szépen. Kell ennél több? :o)
Az utóbbi időszak, változásokat hozott megint.
Valakit elvesztettem, de valaki visszatért a helyére. A visszatérőről már írtam. Akit elvesztettem… aki nem volt a tiéd hogy is vesztheted el? Ez így zavaros egy picit.
Szóval történt, hogy villamossal mentünk kezelésre. Morogtam, mert fájt minden mozdulat és nyűgös voltam tele félelemmel. Haza felé pedig belém csapott a menykű! No ki szállt fel a villamosra?! Az, akire álmomban sem számítottam, hogy összefuthatunk bárhol is! Kb trillió volt az egyhez, mégis megtörtént. A szívem kiugrott a helyéről, ő pedig rám sem nézve elsétált mellettem. No hát ez van. Boldogság, hogy láttam- talán utoljára- boldogság, hogy nem rogytam meg ettől az érzéstől, és boldogság a tudat, hogy már el tudom engedni nyugott szívvel. Egy része velem marad. Túl sokat kaptam tőle ahhoz, hogy megszünjön bennem létezni. Emlékké csitult bennem. Fájdalom és magány nélkül. Megnyugodtam. Köszönöm. No ezért kellett nekem villamosozni :o)
A másik dolog: régóta tervezgetem, hogy összeszedem a kacatjaim és elküldöm kiadóknak, hátha lesz belőle valami, és valahol kellek. Azt mondta nekem egy okos ember: Kata cici ki és mosolyogj! Mert hát ilyen világba élünk. Ha nem vagy elég erőszakos és rámenős, akkor a kutyának ssem fogsz kelleni, mindig jön majd valaki, (aki lehet, hogy rosszabb nálad ) aki félre söpör. Igaza van. Én meg nem szeretem kipakolni a cicimet. Jó nagy szívás nem? Erre érkezett egy telefon: Figyu kapard össze a dolgaid, van egy író barátom, megmutatnám neki a dolgaid. Háááááát igen egy kis tanács mindig jól jön :o)
No hát ennyit a véletlenekről meg az akaratról….
HA MEGSZERETNÉD NEVETTETNI ISTEN, MONDD EL NEKI A TERVEID.
Amikor betoppan a boldogság…
2008 május 17. | Szerző: katha
Nem akartam ma írni, nincs erőm ülni. Mégis itt vagyok, mert világgá kell kiabálnom a boldogságom 🙂
Ma megtalált gyerekkorom legjobb barátnője. Ő az a bizonyos- mindent megért, mindent elfogad és mindíg szeret bármerre járok és bármit is teszek barát, akiből egy van az életben. (és én is ez vagyok neki) Nagyon nagyon messze sodródtunk egymástól. De most újra találkoztunk. Visszakaptam a múltam egy részét, egy nagyon fontos részét.
Hálás vagyok a sorsnak, boldog vagyok!
(ezek az fotókat Ő készítette – hát nem gyönyörűek? :o))
szőve- fonva
2008 május 7. | Szerző: katha
mikor a szárnyad úgy ölelt
mint te egy asszony derekát
kiért vágyad emészt és űz messze,
messze tőlem.
most nézz le, le a földre,
nézd tollaid hogyan hullottak szerte.
tudod egyszer én voltam a kincs
élet és halál legyen a kettőnk dolga,
néhány gondolat suhan a fák közt
megérint, kérges vágya eltakar
mondtam semmit sem tehetsz
csak gyerek vagyok
és nem akarok már más lenni
csak benned élve játszani
fonni édes álmot
és szőni leplet
mivel letakarhatod a helyem
ha nem leszek. megérintheted
hogy érezd érted könnyezem.
valaki majd azt mondja köszönöm,
hogy őrizeted nekem.
és te valaki mással kézen fogva elsétálsz
igen így van ez motyogod halkan.
elmúlt egy év jön egy új,
gyere sétáljunk fagyit nyalva
érintve egymás gondolatait.
még találkozunk kedves
erre gondolunk mindketten
és a mosolyunk ellopja a szél.
(l-nek)
öröm…
2008 május 4. | Szerző: katha
hmm… hol volt, hpl nem volt egy vers, amit anyunak írtam – emlékeztem vele, róla- és ez a vers néhány nagyon kedves embernek is tetszett, ezért jutalmul tegnap ezt kaptam tőlük.
nem tudok vele betelni, fenséges az illata, ráadásul- véletlen?- anyukám kedvenc színe volt a lila 🙂
szóval köszönet 🙂
orgonák örökül…
2008 május 2. | Szerző: katha
2008. május 2.
Nem akartam ma már írni. Csak olvasgatni egy picit, mert van egy kis erőm. De aztán olvastam az Egy asszony illata c. blogban egy bejegyzést, ami felébresztett bennem néhány elfeledett emléket.
Szeretem a friss orgona illatát. Belém karol.
Magával visz az öreg zöld bódéba, és elvarázsol.
Hagyom, hogy újra gyermek legyek.
Látod? Ott a faragott piros tulipános kispad. mindig ezen üldögélek.
Ide ülsz mellém? Neked sem ér le a lábad? Lóbálhatod te is, Csak vigyázz nehogy felrúgd a vödröket. Akkor anyu nagyon dühös lesz.
Kiabál, hogy lehetek ennyire ügyetlen.
De én már nagylány vagyok, régen nem csináltam ilyet! Hamarosan hat éves leszek.
Apu azt mondta hat évesnek lenni nagydolog! Már nem kell a TV Macival ágyba bújnom, Amíg nézik a Híradót fent, maradhatok és nézegethetem a képeskönyveim.
… és ha jó leszek, kapok egy kiskutyát! Akivel kimehetek a ház elé sétálni!
Képzeld! Bömbi lesz a neve!
Apu most alszik. Ezért hozott ki anyu magával. Itt nem zavarom.
Dolgozott egész éjjel. Kazánokat fűt, hogy a többi ember melegben aludjon.
Én meg segítek anyunak! Reggel én választottam ki a virágokat a Csarnokban!
Voltál már ott? Képzeld! Mindenhol csak virág! Akár egy nagy réten! Csak itt vödröstől nőnek.
Nagyon sokan vannak, és mindenki ásítozik.
Azt mondja anyu még hideg van, fáznak a virágok. Lassan múlik a tél.
Én már csak esténként szoktam fázni. Van egy dunyhám, ami olyan, mint egy nagy felhő, ami lepottyant az égből. Az alá szoktam bújni. Csak az orrom hegye látszik ki meg a szemeim. Amikor anyu bejön jó éjt puszit adni mindig azt mondja: ni csak egy fekete rigó kukucskál a dunyha alól. Ha kinyitom az ablakot talán el is röppen… és nevet , csak nevet…
… a szoba most tele van orgonával. Illata nagyon nincs, de a látvány fenséges. Üde lila minden.
Néha a csokrokhoz lépek belefúrom az arcom és szívom az illatát. Jó mélyen, teli tüdővel.
Hallom az anyám nevetését, az illat elhozza nekem őt. Itt van velem.
Az asztalon egy szál gyertya ég, a falon táncoló fényében felfedezem karcsú testét. Szeretném megérinteni a haját. Sokat játszottam a derékig érő hullámokkal…
A világ legfinomabb krumplis tésztájának az íze a számban, az örökösen megújuló virágillat, a püspöklila hálóing és köntös puhasága, és a virágok…
Látod? Mára már leér a lábam a kispadról, hosszú évekig neveltem kutyát, van több száz mesekönyvem és egy nagy csokor orgonám…
… és emlékeim. Miket az anyám örökül hagyott.
Képeslapok…
2008 május 23. | Szerző: katha
Lassan eltűnik a csend mit a hiányod bennem hagyott. De még érzem a reszketve kuporgó, titkon csent illatod, és talán hiányzik a sóvárgó vágyba öltözött mosolyod. Elfeledett álmok őrködnek felettem. Látod? Túlzásokba esem mikor rád gondolok.
Még nehéz kimondani az érzéseket. Mondd hát, jobb ha hallgatok?
Sérelmek nélkül emellek fel. Hagyom, hogy álommá szelidülj újra bennem, hogy ezáltal nyerj örök életet. Talán tudtuk, hogy így lesz. Talán mi akartuk így.
Jaj Kedves, a mi főnixünk nem éled újjá. Mert a hamvakat széthordta a szél Megértettem, mi magunk vagyunk ez a szél, és én így lettem hurrikánná általad. Csak azt felejtettem el, hogy a hurrikán szívében mindig csend van. Tiszta csend, minek a lába elé borulnak a szavak, és holtan rogy össze a vágy.
Beleájulok a valóságba. S mikor feleszmélek, már tudni fogom, hogy magamban hordozlak. Akkora nem marad más, csak a csend, Látod már Kedves, így nőttem fel általad…
Oldal ajánlása emailben
X