képeslapok- elfáradtam

2008 július 25. | Szerző:

 



 

Elfáradtam, úgy akár az éjszakai szél, mi tombol megállíthatatlan, mint aki józan eszét vesztve támad fát, bokrot, utcát és házat, hogy végre előcsalja az embert, kibe belemarhat. A temlomok zúgnak, hangjuk vészjósló madár. Hollószárnyak suhognak a csendben, míg felrémlik anyám. Karcsú teste, haja, és a keze, mi ha szobor lenne, azt mondanák míves munka, égő vággyal formált alabástrom ujjak, lágy, puha tenyér, mozgékony, kígyótáncú csukló és egy haldokló test. Most bennem él, általam.


Arcok, szavak perzselnek, kiket magamba temettem, kik felett kimondtam az ítéletem, hogy holtak. Kértem ne mozduljanak, ne sírjanak, ne kérjenek és ne éljenek bennem, hogy békém leljen. De most a szél, e cudar pásztor feltépte a sebeket. És ők hömpölyögnek bennem, megállíthattlan. Üvöltenék az égre, de oly néma bennem a szó, a hang, és minden mit az élet jelent. Arcomba köp a felismerés: nézd, ki fekszik itt a földön előttem? A hitem, csüggedten leengedett karral, csak áll, üveges pillantása elvész a semmibe. Elfáradtam nyögi felém, míg valaki a távolban sziszegve nevet. A szebb holnapok elköltöztek, házuk ajtaja tárva nyitva, asztalukon szikkadt a kenyér. Itthagytak egymagam.   


 



 


Címkék:

megérkeztek!

2008 július 21. | Szerző:

 Jól kezdődik a hét!


Megérkeztek a hímeznivalók :o)


El is kezdem ma a tigrist.


Remélem a gyerekek örülni fognak nekik!



 



 


Címkék:

úúúúúúúúúútálni fogtok…

2008 július 20. | Szerző:

 Nyár van, bikini szezon, ergo minden második nő fogyókúrázik, sanyargatja magát fél cm-ért. A többség depressziós és /vagy gyomorfekélyes. Van aki hajat rág, majd nyel, ami összeáll a gyomrában és nem hagy helyet a tápláléknak. Jóllakotnak érzi magát, miközben sorvad. Van aki férget nyel. Ami felzabál mindent helyette. Karcsú a szentem, fogy mint a gép, csak azt felejti el, hogy ő maga is táplálék lesz egy idő után. Van aki csak hányatja magát, egy finom falat után és maga sem tudja, hogy a könnycseppek az erőlködés miatt hullanak, vagy a vágyakozást siratják. Néhányan literszám isszák a citromlevet, utánna meg dugdosság a zsepit, ami véres lett a hányástól. Éhesek, kedvetlenek, morcosak, mogorvák savanyúak az arcok, de a fél cm csak lemegy. Szerintem egy mosoly, nevetés, egy kis szórakozás, egy nagy gombóc, kézen folydogálós fagyi elnyalása egy barátnővel vagy éppen egy kiadós szeretkezés nem ártana nekik. Szóval éljen a nő, vagy háborúzzon a fél cm-vel?  Nem lehetne csak egyszerűen kifeküdni a napra és élvezni a társaságot a vizet és jól érezni magunkat?


a szépség belülről fakad… hmmmm ez volt Hasfelmetsző Jack egyik kedvenc mondása…  ő már csak tudta…


no hát hajrá csajok….



 



 


Címkék:

örömködés

2008 július 18. | Szerző:

 Szervusztok!


 


Én is csatlakoztam a jótékonysági akcióhoz, nagyon várom már a csomagot tőlük  végre haszna is van a fekvésnek!


 Szotyika tombol, tegnap megtanult felmászni a sámlira remeg mindene de boldogan ugat rajta


Van végre jó hírem is, ha nem baj megosztom veletek: végre olyan orvos kezébe kerültem aki figyel is rám és segíteni akar. Nem azt hallgatom végre h nem fogok tudni ülni többet és nem lesz normális életem.    7-én nappali kórházba megyek 3 hétig. Ott rendbe tesznek végre  visszamehetek dolgozni és élhetem az életem újra!Addig meg fekszem tovább és varrogatok. 


Tegnap este ezt a képet kezdtem el. (ebből a macsekból több fajta is van ) Igaz h xszemes minta, de én továbbra is gobelinként varrom. A hétvégén szeretném elkészíteni. Teszek majd fel fázis fotókat.
A 3 szent makival elakadtam  mert én úúúgy úútálom a tűzőöltéseket hogy csak na!


Nagyon szép napot kívánok nektek! 

Címkék:

JÓTÉKONYSÁGI FELHÍVÁS

2008 július 15. | Szerző:

 


JÓTÉKONYSÁGI FELHÍVÁSA A DÉVAI SZENT FERENC ALAPÍTVÁNY GYERMEKOTTHONAI JAVÁRA


“Szeretettel kérlek fel benneteket egy jótékonysági projektben való részvételre!
A Dévai Szent Ferenc alapítvány, Böjte Csaba ferences atya otthonai részére szeretnék kérni tőletek az otthonok díszítéséhez, otthonossá tételéhez kézimunkákat. A gyermekek családként élnek, önálló lakásokban laknak, családonként 10-12 különböző korú gyermek nevelkedik. Vannak családotthonok, ahol az iskolás korú gyermekek a délutánkaikat, estéiket töltik, az otthoni nagyon rossz viszonyok miatt. Jelenleg 19 otthonban, családotthonban folyik a szeretetteljes munka a gyermekek felkarolására, nevelésére, testi és lelki megsegítésére. A gyermekek tiszta, nagyon egyszerű viszonyok között élnek. Szeretném, ha együtt meghittebbé, szeretettel telibbé tudnánk varázsolni a minennapjaikat, ha a kezünk munkája által közvetített szeretet simogatása eljutna hozzájuk. Minden egyes apróság nagy kincs a számukra, nagy-nagy örömet tudunk szerezni ezzel nekik. Aki szeretne segíteni, aki szeretne így szeretetet adni, az kérem készítsen a gyerekek számára valamit! lehet ez egy falikép, egy szekrénybe akasztható zsebes tároló, egy párna, egy tornazsák, asztalterítő, vagy egy gyerekjáték, kötött, vagy horgolt maci, baba, vagy bármi, ami  a gyermekeknek, és nevelőiknek hasznos, örömet szerez. A gyerekek  3-18 évesek. Munkámon kívül szeretnék hozzájárulni a jótékonysági akcióhoz vásznakkal, kitekkel, kötőfonalakkal, valamint patchwork textilekkel. Kérlek benneteket, jelezzétek, ki az aki szeretne készíteni valamit, és kér-e hozzá alapanyagokat.(zsuzsa.kis@t-email.hu, tuvarazs@fibermail.hu) Valamint bármi kérdésetek felmerül, szívesen válaszolok!  Hamarosan fel fogom tenni egy jótékonysági menűpont alá az igényelhető kiteket, vásznakat, textilek et, egyéb kellékeket. Szeretném, ha jeleznétek, mi az amit elkészítenétek, mire számíthatunk!
Szeptember végéig készülnének az ajándékok, melyekből aztán október elején 1 hetes jótékonysági kiállítást rendeznék, majd eljuttatnánk az alapítvány javára. Minden ötletet, észrevételt, javaslatot örömmel veszek, és előre köszönöm Mindenkinek, aki részt kíván venni, aki áldoz erre idejéből!

Az alapítvány munkájáról a gyerekekről az alábbi honlapon olvashattok  www.devaigyerekek.hu!


Szeretettel várom a visszajelzéseket, és kérem aki egyetért az a blogján, egyéb helyeken segítsen terjeszteni a felhívást!

Köszönöm!                     Zsuzsa”

Címkék:

kutyálkodás :o))

2008 július 12. | Szerző:

 egy játék, ami “megmutatja” milyen kutya vagy :o)))


http://www.gone2thedogs.com/


Az oldalon a GAME menüpont alatt, 10 angol nyelvű kérdésre kell válaszolni, ez alapján “azonosít”….


én: BERNESE MOUNTAIN DOG vagyis Berni pásztor vagyok :o))


 




 




 

Címkék:

2008. július 06

2008 július 6. | Szerző:

 No itt vagyok :o) Örülök magamnak egy picit :o)


Telik az idő, lassan javulok, orvost keresek aki nem azt mondja a kezelésre, hogy pihengessek majd elmúlik.


Minden nap végzem a a meditációs gyakorlataimat, és kijelentem, hogy hatásosak. Kedves barátném Szilaska azt mondta, hogy büszke rám, mert nem adtam fel és felálltam. No én is az vagyok magamra :o)


Szotyika tombol. Rossz mint a bűn, bélpoklos, koszos és rettenthetetlenül bemászik mindenhová, felborít, kibelez mindent, és a fogait sem fél használni. Éppen itt horrkol a lábamnál. Fütyike az ágyon alszik, szintén horkolva- van két moromotám :o)) Jól összeszoktak, Fütyike kezdi elfogadni Szotyikát. Nem bántja, hagyja had húzza nyúzza a fülét, had ugráljon rá. Rendszerint csak azt látjuk, hogy kergetőznek. Szóval egy percet sem unatkoznak, és azt hiszem mi sem :o)


Hímzek, mi mást is tennék? Fekve lassan profi leszek :o))


A kék sellőmet táskává avanzsáltam, félig kész az összeállítása már. A tündéremmel elakadtam, mert nagyon összetett a szárnya és nincs sok türelmem számolgatni. De ezt a kis Buddhá-t ma alkottam. A tűzőöltéseknél igaz megütött a guta. De sebaj, megérte. Holnap elkészül majd a kerete is. Moszkvába megy a kép, legelső barátnémnak, aki most Olaszországban pihen. Mire hazaér, ott várja majd a kép. Szeretném ha örömét lelné benne. Én élvezettel varrtam :o)


Remélem mindenki jól van, és élvezi a nyarat. -Helyettem is strandon vagy valami jó helyen- :o))


Pusssssszi 


a minta és a kivarrt kép- gobelin



 

íme készen- tűzőöltésekkel

 



 

Szotyika alszik az ölemben- a talpát simogattam és elaludt :o))

 



 


Címkék:

röviden…

2008 június 28. | Szerző:

 most csak röviden írok, állva nem megy nagyon 🙁


voltam idegsebészeten. 3 óra várakozás után végre be is jutottam. a doki közölte, hogy még nem kell műteni, csak ha már mozdulni sem bírok. addig is keressek egy olyan reumatológus szakorvost, aki rendbe tesz nagyából. – ha azt mondja, hogy pihengessek majd elmúlik, akkor azt vágjam fejbe és fussak amerre látok –


a 3 órás üldögélés- álldogálásnak köszönhetően tegnap egész nap feküdnöm kellett, és ma sem sokkal jobb a helyzet.


a sellő tegnap született, igaz ma hajnalban (fél 5-kor) fejeztem be a haját.



Szotyika jól van, a képek azt hiszem magukért beszélnek :o)) (megnyugtatásul közlöm, tényleg olyan rossssssz amilyennek kinéz :o))  )



 


 


 


Címkék: ,

MA MEGÉRKEZETT SZOTYIKA!

2008 június 25. | Szerző:

 Ma megérkezett Szotyika :o)


Már tl vagyunk az ismerkedésen, első pisin és kakin és persze az evésen :o)


igazi kis bélpoklos! Olyan a hasa mintha 2 teniszlabdát nyelt volna le :o)


Most játszik, szaladgál és ezerrel csóválja a farkát. Állni és menni még nem tud rendesen, szétcsúszik a lába és féloldalasan szalad.


Fütyikém meg van illetődve nem megy a közelébe nem bántja csak nézi.


Már most imádjun Szotyikát :o)))



 



 



 


Címkék:

skarabeus, antikolás meg krumplisütés

2008 június 22. | Szerző:

 75 fok van a lakásban én meg krumplit sütögetek vacsira a fiamnak :o) hmmm talán megőrültem teljesen  :o))


nem sok minden történik, áll a levegő és vele az élet is. fájok, így fekvésre vagyok kárhoztatva megint.


de nem tétlenkedem. egy új hímzésbe kezdtem. ami elég izgalmas, hiszen anyagot is festettem -teafillterrel- . ez volt az első próbálkozásom, és ki merem jelenteni, hogy elég jól sikeredett.


Egyiptom mintáit varrogatom, ezért kellett az ilyen anyag. mostani állapotában- ez elvileg antikolás- inkább adja vissza az eredeti világot a kép mintha hó fehér alapon virítani mindez. holnapra szeretném befejezni a munkát :o)


íme az eredeti anyag és amilyen lett:




 

ezen a mintán dolgozom (sajna nem lett túl jó a kép)

 



 

és most itt tartok :o)

 


Címkék:

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!