valami, kiscsajszi, hugyos Terka …

2008 szeptember 24. | Szerző:

 köhöm köhöm… így köhögök napok óta. csütörtökön este belázasodtam, és ez az állapot masszívan be is költözött hozzám, illetve belém. jöttek a haverjai a hidegrázás, a köhögés, orrfolyás, hasmenés, tüsszögés, fuldoklás a takonytól, meg persze a hányás.  jó nagy bulit rendeztek, napok óta tombol a bagázs. tegnap néhányan elmentek, de mára megint visszapofátlankodtak. lehet, hogy ki van írva rám, hogy kreténeknek a belső szervein kiadók? hmmmm….



önző dög vagyok! betegen belém mászott az érzés, hogy varrni kellene gyógyangyalkákat. mellé társult az is, hogy mostanában mindíg csak másnak hímzek, magamnak nem. elhatalmasodott rajtam az érzés és elszontyolodtam. ez a kiscsaj lett a vége. Szontyolkának hívom, és végre ő az enyém (amíg valaki meg nem látja és el nem kéri :o)) ) saját festésű anyag, a fonalat pedig az új kupackámból válogattam össze. x szemes-ként hímeztem kivételesen.  valamilyen ovális keretet fogok hozzá beszerezni.


Szotyika napról napra nő, mitnt akit esőre állítottak. okos, gyorsan tanul, és a szobatisztasággal is szépen boldogulunk. magunk közt hugyos terka a beceneve. ki lehet találni miért….


kiscsajszi



 

csendélet minálunk…

 



 



 



 



 

Címkék:

kutyaruci

2008 szeptember 17. | Szerző:

 

nagyon szeretem ezt a zenét : Sarah Connor: From Sarah with love


 Megint eltelt egy nap. A lakás már kezd “emberi” formát ölteni, bár még mindíg sok a barikád, meg a torlasz. De azért alakulunk!


Végre sikerült lejutnom az utcára. Annyira jó volt sétálgatni picit. Vásároltam is. Megint szépségeket
Ilyen szépeket vettem: 
A rózsaszín, bordó, krém szín és az a tarkabarka tüneményes virágos anyag polár (olyan jóóóó puhák!! ) a királykék az plüss, a bordó, rózsaszín és méregzöld rajta pedig víztaszító anyag. abba kis kockás csíkba meg beleszerettem rögtön (ezekből mind mind kutyarucik fognak készülni   )
A narancssárga anyag pedig egy terítő. Ma reggel hozta a postás. Gobleneket cseréltem el rá. Fenséges a színe, csak még fogalmam sincs mit fogok rá hímezni.
Fotóalbum is érkezett. Neki is új ruhát kell varázsolnom. Ez megrendelésre készül. Karácsonyi ajándék. Már csak a mintát kell kitalálnunk ami rá kerül.


Nagyon fáj mindenem. A reggelek egyre szörnyűbbek. De sebaj, majd holnap jobb lesz!  



 


Címkék:

kincsek, és egyéb dolgaim…

2008 szeptember 16. | Szerző:


 

 Hűvös van, nagyon fázom. Főleg a lábam és a hátam. Pedig jó vastag zokniba bújtam. Hosszú hét áll mögöttem a maga nyűgével, bajával és örömeivel. A Gellértben véget ért a kezelés, kaptam zárójelentést, melyben kedvesen megfogalmazták, hogy a kezelések fenét sem értek. De folytatni kell rendületlenül. Ezt vissza kell vinnem a reumára, hogy az ottani doktornő eldöntse mi is legyen velem. Az érdekessége a dolognak az, hogy 23-ra kaptam időpontot, amit tegnap módosítottak 26-ra. Tehát mégtöbbet kell várnom. A baj csak az, hogy a kezelések folyamatossága lenne a lényeg…


Magán akcióba kezdtem, elmentem egy gyógymasszőrhöz. Szenzációs keze van a hölgynek, egy teljes órát maszíroz, és ami nem egy mellékes tény, megfizethető! Ő “mellékesként” prana nadi-val gyógyít. Ez egy energia. Még csakratisztítást is végzett. Szóval volt ott minden. 4 alkalmat voltam. Nagyon szépen rendbe tette a hátam, de a sérvvel nem sok mindent tudott kezdeni. Pénteken meg szombaton lábra állni sem tudtam. Már nem magyarázom meg, hogy az idő vagy a rossz csillagzat az oka. Nem érdekel.
Eszem lelkesen a csont és porcképző kapszuláim, napi 2 kanál kölesmagot (lugosít és szintén porcképző) zöldbúzafű teát iszom (mert tele van vitaminnal, lugosít és borzalmas az íze), ja céklát nassolok.


A vasárnap viszont elég mozgalmasra sikeredett. A nővéremnél töltöttük a napot, és mellesleg bútort szállítottunk. A cinegék azóta keretbe kerültek, nála pedig a hálószobába.  Nagyon örült az ajándéknak és ez boldoggá tett. Az este és a hétfő pedig a szekrény tologatással és ruha meg egyéb holmik pakolászásával telt. Próbáltam aktívan tevékenykedni, a magam módján sikerült is. Hordom a fűzőt (e nélkül már pillanatokat sem tudok állni) és bár olyan merev mint a söprűnyél, segít.



Vannak új kincseim! Gyönyörűséges hímzőfonalakat hozott a postás. Pontosan 100 csomaggal. Azok a színek! Nem tudok betelni velük! E szépségek mellé vásároltunk még néhány csomag kásagyöngyöt, és különböző színű és formájú fagyöngyöket. Van olyan amelyiknnek arca is van. Mellékesként pedig narancssárga kenderzsinórt, és sok sok szaténszalagot. Szóval igazi szinorgiában tekeregnek, fonódnak össze! Imádom őket!


A képekkel sajnos nem nagyon haladtam, nem biztos, hogy tudom tartani a határidőt. Arra gondoltam, h a tigrist bársonyba vagy brokát anyagba bújtatom, vagyis valamelyikből varázsolok rá keretet. Az egérkékből meg párna lesz. Legalább hasznát is veheti valamelyik gyerkőc.


Jövő hét végefelé bemutatót kell készítenem kutyaruhákból, annak az állatkereskedésnek a tulajdonosnőjének akihez járunk. Jó kis munka lesz, már most élvezem a tervezgetést!


Megérkezett a következő megrendelésem is. 2 táskát kell varrnom és kihímeznem, mellé pedig egy fotóalbumra kell egy szép borítót készítenem. Természetesen hímzett lesz ez is. Ez mind mind szeretem munka!  



Drága Jega! A keretezéssel én is gondban vagyok, mert förtelmesen drága! Ezért kísérletezem texil keretekkel és házi készítésű keretekkel. Felteszem ide őket lépésről lépésre.


Kedves Tűz! Köszönöm a dicsérő szavakat! Nem vagyok szakértő, egyszerűen nagyon szeretem a hímzést, és szeretek kisérletezni. Ez nem ördöngősség, bárkinek megy, hidd el! Nem csodálom, hogy beleszerettél a tigrincsbe. Néhány goblenes boldban láttam. De utánna nézek neked. Ja és ha elfogadsz egy tanácsot ne gyapjú fonallal varrd, hanem normállal. Az a fonal egy kínzás! Hogy mit ajánlanék egy férfinek? Hmmmmm……… na jól meglódult a fantáziám! :o))) Kikeresem a képeket és felteszem neked ide őket!


Puszikatha



    



 


Címkék:

Moszkva jelentkezik…

2008 szeptember 12. | Szerző:

 

 


 


most szeretnék valami nagyon szépet és hangzatosat írni. Szeretnék elmondani, megmutatni az érzéseim a gondolataim. Amikor a legjobban szeretném akkor nem megy.


Az érzések ellepnek és azt hittem ismerem az összeset. Hitet, bűnt, gyűlöletet és félelmet, no meg persze a szeretetet. Közhelyeket lehetne puffogtatni de felesleges. Ezer arca van és én most megismertem egy újabb és talán eddigi legtisztábbat.


Visszakaptam a múltam az érzéseim égnek bennem elevenen mint maga az élet. Elfeledtem őket.


A semmiből megjelent a gyerekkori barát, és a mosolyában ott aludt a múltam.


Nem tudom elmondani amit érzek. Csak azt, hogy amikor vele vagyok, amikor rá gondolok a szívem megtelik szeretettel. Túlcsordul. Átjár, és szembenézek önmagammal. Az egyetlen ember aki soha nem kritizált soha nem bántott, még a gondolataiban sem. Ő látja az igazi arcom, csak azt látja. Azt a gyereket aki voltam, a hosszú kócos hajammal, a nagy elálló füleimmel, a csontkeretes sztk szemüvegemmel, és az álmaimmal.  


Új élet köszöntött rám. A betegség a megcsömörlés a hétköznapoktól is a része ő pedig talán a hírnöke. Aki elhiteti velem, hogy képes vagyok követni az álmaim és képes vagyok újra gyerekké lenni. Hittel, köszönettel, örömmel és hálával.


Azt hiszem ilyen amikor megérint egy Angyal. 



„A magányban, a betegségben, a zűrzavarban
a barátság puszta gondolata is lehetővé teszi a túlélést,
még ha barátunknak nem is áll hatalmában segíteni bennünket.
Elég a tudat, hogy ő létezik.
A barátságot nem halványítja el a távolság vagy az idő,
a börtön vagy a háború, a szenvedés vagy a súlyos csend…
Éppen ezekben a dolgokban gyökerezik a legmélyebben.
És ilyen talajból bontja ki a legszebb virágait!”


/ Pam Brown /


 

Címkék:

hmmm…… nagyon nagyon elkeserítve….

2008 szeptember 11. | Szerző:

  8 hónapja küzdök ezzel a fránya betegséggel. a főnökeim, kollégáim jópofiznak (tisztelet az 1-2 kivételnek) , és közben megkérdőjelezik a szavahihetőségem! Ki akarnak jönni ellenőrizni! Ki az a barom aki ezzel játszik?? Hogy kérdőjelezhetnek meg ennyi év közös munka után?? És ha jön valamelyik akkor mi lesz? Nézi, hogy nem tudok csak segítséggel felülni az ágyban vagy szurkol h elérjek időben pisilni?? 



 

 

 

Címkék:

madárka madárka…

2008 szeptember 8. | Szerző:

 Megint eltelt néhány nap, hétfő vann, szakad az eső. Végre elmossa a város mocskát.


Nem nagyon van miről írnom, hiszen összefolyik minden. Nem tudok újdonságokról beszámolni, bár minden nap kicsit más, kicsit kerekebb, kicsit zöldebb.


Itt az ősz! Szeretem a bús színeivel, a magányos, csendes hangulatával. Ilyenkor közelebbinek érzem anyukám. Az emlékeim elevenebbek, és a hiánya is kézzelfoghatóbb.


De itt vannak az élők. Napról napra eszmélek, hogy akik mellettem vannak mennyire szeretnek. Ki csöndesen, ki nevetve, van aki morogva ki csak úgy, de szeret. Ez erőt ad, és jó újra és újra szembesülni az érzéssel, hogy jó szertni, és elfogadni a szeretetet. Jajj ez olyan szentimentális megint. Mint aki kivégzés előtt sóhajtozik a cellájában csodára várva. :o)) Fúúúúj!


Befejeztem a nővéremnek szánt képet. Igaz, annak ellenére, h szombaton szinte egész nap varrtam, nem lettem kész. Nem voltan túl szalonképes állapotban sajnos. Ma reggel befejeztem a kontúrozást (amit kifejezetten úúútálok,) és kimostam a művem. Most szárad. Ha már csak picit nedves átvasalom, utánna meg vetex-esl fikszálom. Délután pedig megkapja a jól megérdemelt keretét. Szeretném hinni, hogy nagyon fog örülni neki a nővérkém.


Szotyika jól van, bár még mindíg lázas egy picit a fogai miatt. Igazi kis bélpoklos, nő mint a bolondgomba és egyre huncutabb. Szóval egyszerűen imádnivaló! :o)))


Nekem már most karácsonyi hangulatom van. Hajajj mi lesz itt később? :o)))



 

Címkék:

filléres csodák

2008 szeptember 4. | Szerző:

 Ezek a szépségek ma születtek a kezem alatt. Éppen a madárkák hímzése előtt, mikor a színeket válogattam, kérdezte az én Drágám, hogy mért hullasápadt színeket válogatok, mért félek a színektől? No hát igaza van! Szeretem a színeket, elsősorban az élénk élő színeket. Ezek most ilyenek lettek. Hagytam hagy tekergőzzenek az anyagon ahogy szeretnének. Ilyeneket aida vásznat biztos egyetlen egy üzletben sem lehet kapni. Egyediek és az enyémek! Éljen!!!  Már a többségéből tudom is mit hímzek rájuk. Imádom ezeket a színeket! Colombus festéket használtam, és nem tartottam be az előírások legnagyobb részét, és lám lám… szépségek születtek. Nem bánom! Szóval kísérletezni jó!



 

Egyébként a madárkával nem sokat haladtam sajnos. De ma befejezem!

 


 

A napokban nem sok kedvem volt írni. Sőt élni sem. Azt hiszem most kezdek lemerülni. Belefáradtam a betegségbe a fájdalomba. Vissza szerettem volna kapni a régi életem. De ez lehetetlen. Eddig volt erőm hinni, hogy minden rendben lesz, biztatgatni magam, hogy minden rendben lesz. De mostanra elfogyott az erőm, és talán a hitem. A jó Isten jól leközözött arra székre, és jól ott is felejtett. Ha valaki beszél vele, kérem említse meg neki, ha legközelebb jön ne felejtsen el egy ollót is magával hozni… Vagy valaki adjon egy láncfűrészt. Talán megoldani a problémáim.

Szóval elfáradtam. Tegnap vége lett a kezelésnek a Gellértben. Megkaptam a zárójelentést. A jobb lábam és csípőm hátső része továbbra is érzéketlen. Nem reagált a kezelésekre. A doktornő azt mondta időszerű lenne 8 hónap betegállomány után elindítani a leszázalékolásomat. Szerintem inkábbb a gyógyításomat…

No ez van. Majd lesz ez jobb! Én bízom azért benne.

 

Kedvenc szomszédom új gyögyör forrását nyitotta meg felénk. Nem hallgat zenét. Helyette teli torokból énekel. Nem nem szó szerinnt vonyít. Hát igen, van aki tud élni!

 

KÖSZÖNET MINDENKINEK A KI FÜTYIKÉRE SZAVAZOTT! 8-DIK LETT A TÁVOLBANÉZÉSI OLIMPIÁN A SZÁZHUSZONSOK JELENTKEZŐ KÖRÜL. RIPORTOT KELL VELE KÉSZÍTENEM A MACSKA TV SZÁMÁRA….

 

 

 

Szotyika fogzik. Napokig lázas volt, de már jól van. Olyan akár egy ősöreg vénasszony. Felül 4 alul 3 foga hiányzik.

Íme a reggeli sziesztája:

 


Címkék:

egy szép nap margójára

2008 augusztus 29. | Szerző:

 még nincs vége a napnak, és eddig csoda jól alakult!


Napok óta nagyon nehezen mozgok. A jobb csípőm kezdi teljesen felmondani a szolgálatot.
Termékeny delelőttöt tüdhatok magam mögött, szeretnék még sok sok ilyet!


Azzal kezdődött, hogy a hajnali 1/2 6-os kávézáskor /nálunk ez egy ritus lassan. Ha az egyikünk kel a másik is, teljesen mindegy, hogy éppen hajnali 5 óra van, és a másik alhatna, nem számít, fő, hogy együtt kávézva kezdjük a napot :o) / eszünkbe jutott, hogy a mellettem horpasztó Fütyike most 2 éves. Augusztusi születésű, és pont a nővérem névnapján hoztuk el.


Hoppá, akkor mindjárt itt van szeptember 04-e. Rozália. Na bumm, azt sem tudom mivel lepjem meg a nővérem. Miután elcsendesült a lakás, nekiestem az orosz hízmő magazinoknak, és találtam is kb 30! szuper kis mintát. No nagy dillemázás után ezeket a kis madárkákat választottam. Kedvesek, vidámak, életet sugároznak annak aki ránéz. Az én tesomnak most ez kell! Elővettem a kincseim és kiválogattam egy darab anyagot, meg maradék fonalat. Megszületett ez a kis csöppség. A keresztszemes mintát gobelinné alakítottam, -de a tűzőöltéseket meghagytam- és nekiláttam. Mire orvoshoz kellett indulnom kész is lettem! Még nem döntöttem el, hogy a madárka kisérőkártyára kerül vagy más lesz belőle.


A doki azt mondta visszahúzódott a vérömleny a térdemről, mehetek kezelésre, és sétálhatok de mértékkel ám…


Ennek örömére átmentem a pár utcával odébb lakó apukámhoz, és hazafelé közel 1 órát sétáltam a téren. Szotyika nagyon nagyon élvezte! Szaladgált és harapta a szelet. Így kidőlt miután hazaértünk. Kb én is ilyen pózban fetrenngtem, de arről nincs kép hála az égnek!



 

 


 


Címkék:

nyűgösen, fejfájósan…

2008 augusztus 27. | Szerző:

 Borzasztó ez a reggel. Kavarognak a gondolataim, és fáj mindenem. Most elsősorban a fejem. A jobb csípőm 1 hete megállás nélkül, és a térdem sem jött még helyre teljesen. ÚÚÚÚtálom már ezt az egészet, de legalább a hisztiben meg a nyavajgásban jó vagyok!


Xszemes programmal küzdök. A gondom az, hogy nem előre legyártott “kit”-eket szeretnék varrogatni, hanem saját tervezésűt. Az első lépés, hogy a fotót mintává kell alakítani. Ez még menne, rengeteg a program erre. A gond az, hogy ezek általában lepedő méretű képeket készítenek, minimum 90-100 színnel! A legutóbbi próbáálkozás eredménye: 101 szín. Legkevesebb öltésszám 14, a legtöbb pedig: 90 ezer körüli! Még kimondani is vicc! Ha egy ilyen képet készítenék, szó szerint minimum 3 évembe tellne, naponta több órai varrás mellett is. No comment :o(((


Lassan megyek vissza az ágyba, remélem kellemes lesz a nap!


 

Címkék:

restancia 1

2008 augusztus 25. | Szerző:

 Szép napot! :o)


Új nap, szép nap, még akkor is ha hétfő van!


Ideje pótolnom a restanciáim.


Kaptam díjat amit nagyon köszönök! és amit tovább kellene adnnom. Mangolitól, Jegától, Pipacsvirágtól, Péntekkétől- remélem nem hagytam ki senkit! (linkjeik oldalt, állandóban kitéve :o) )


Az itteni lányok már azt hiszem mindannyian kaptak, így elég nehéz eldöntenem kinek is küldjem tovább. Így jár aki lemarad!


Szóval az én jelöltjeim:


GUS ( http://gus.hu ) háááát nem egy könnyű eset a fiú. Ami a lényeg ezerféle dolgot csinál, elég mozgalmas az élete, és azt amit az emberek többsége nem fogad el, illletve a másikfele titkol azt ő nyugodtan felvállalja. No én ezt a természetességét szeretem!


VICUSHKA (  http://vicushka.freeblog.hu/ ) hosszú ideje rendezgeti, vezetgeti az idézeteiot, verseit gyönyörű képekkel. Érdemes nála nézelődni, megpihenni.


SZILASKA barátném a következő ( http://elment.freeblog.hu/) aki valószinűleg el fog küldeni a búbánatba a hülyeségemért. Neki azért, mert ő maga az élet :o)


Atán itt van még GABICU (http://gabikreativ.gportal.hu/) aki szintén hímez, gyöngyöt fűz, könyvet ad ki. Nagyon sokoldalú, kedves ember.


Végül de nem utolsó sorban CSILLAGOM 35 ( aknek a blogja egyszerűen nem jön be :o(((  https://csillagom35.cafeblog.hu/ – talán lesz akinek sikerül! Szóval nem hétköznapi bejegyzésekről vanszó. Kicsit álmodó, kicsit melankólikus és szép! Szóval szeretem blogok egyike.


 


A Kreatív-blogger díjnak vannak szabályai is:


A szabályok szerint:
– kiteszem a logót a blogomba
– belinkelem azt a személyt, akitől kaptam

– megnevezek 5 blogot- belinkelem a blogokat
– üzenetet hagyok a kiválasztott személyeknek

Címkék:

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!